December 5-e az önkéntesek nemzetközi napja, ennek apropóján szerettem volna beszélgetni valakivel, aki hosszú évek óta rendszeresen, ellenszolgáltatást nem várva tesz másokért, a közösségért. Az ajánlások sora Deák Péterhez, a Székács Evangélikus Iskola igazgatóhelyetteséhez vezetett. Vele beszélgetve rájöttem, az ő munkája még azokénál is többet ér, akik napjuk nagy részében önkéntesként tevékenykednek. Miért? Mert ő az évek során több tíz, sőt talán már több mint száz fiatal lelkében ültette el az önzetlenség magját… Pedig Péter még csak most fog bele az igazán nagy munkába.
Valaki számára teljesen természetes önzetlenül jót cselekedni, más viszont el sem tudná képzelni, hogy ingyen, jutalmazást nem várva tegyen másokért. Sokat jelenthet a minta. Te mit hoztál gyerekkorodból?
– Falun nőttem fel, úgyhogy belém ivódott annak minden egyszerűsége és előnye. A vidékiek szellemiségében erősebben él az egymásra figyelés, az egymással való törődés, így nálam sosem volt kérdés, lépjek-e, ha valakinek segítség kell. Ez akkor is megmaradt, amikor beköltöztem Orosházára. Sokat jelentett és valahol meg is erősített, hogy hasonló gondolkozású emberekkel hozott össze az élet.
Hol találtatok egymásra?
– Az iskolánkban. Gyakran megkérdezik tőlünk, mitől keresztényi a közösségünk. A válaszom általában az, hogy – sok egyéb más mellett – azért, mert nagyon sok jótékonysági projektünk van, amikben a tanulóink is és mi, pedagógusok is önzetlenül veszünk részt. Több mint 15 éve működik a Székácsban a Cipősdoboz akció, minden karácsony előtt gyűjtést szervezünk, és rendszerint több kisbusznyi adományt juttatunk el a rászorulókhoz. Ezeket mind a gyerekek és szüleik ajánlják fel. A ruhákat és a játékokat a kórház gyermekosztályára, valamint a Családok Átmeneti Otthonába, a tartós élelmiszerek egy részét pedig a Hajléktalanok Átmeneti Szállására szállítjuk ki. Az átmeneti otthon minden évben megengedi, hogy néhány diákunk ott legyen, amikor a csillogó szemű gyerekek kibontják a csomagokat. Megható pillanat.
Példaértékű, hogy az ide járó gyerekek és szüleik ilyen sok adományt ajánlanak fel. Mi a helyzet azokkal, akiknek korlátozottak az anyagi lehetőségeik?
– Az önzetlen jó cselekedetnek számos formája létezik, nem szükséges mindhez pénz. Az iskola hosszú évek óta minden októberben csatlakozik a 72 óra kompromisszumok nélkül akcióhoz, ilyenkor a gyerekek hadisírokat rendeznek, szemetet szednek a játszótereken, rendbe teszik a templomkertet és még sorolhatnám. Ez nem kerül semmibe, mint ahogy az sem, hogy elmenjenek együtt az idősek otthonába, és előadjanak egy ünnepi műsort a bentlakóknak. Elég látniuk a hálás tekinteteket, és már érzik, megérte felkerekedniük. Kadétjaink a hétvégén önként és nagy örömmel segítettek a GYIÖK-nek az idei Mikulás-futás megszervezésében, és az interactosaink is nagy lendülettel dolgoznak. Hétvégente például tartós élelmiszer adományt gyűjtenek a Tescóban, amit a helyi Nagycsaládosok Egyesületéhez juttatnak majd el.
Hogyan próbáljátok meg támogatni a saját, nehéz körülmények között élő diákjaitokat?
– A jótékonysági bálunkon befolyt összegből például jut az ő kirándulásukra is. Aki volt már Márton-bálon, láthatta, a lányok ilyenkor milyen gyönyörű menyasszonyi ruhában táncolják el a keringőt. Volt, hogy nem mindenki tudta kifizetni a kölcsönzés díjat, így erre is fordítottunk már a bevételből. Harmadrészt az iskolánkba járó ukrán kislánynak, Valériának és családjának is gyűjtöttünk, nekik is folyamatosan szükség van a támogatásra. Igyekszünk a lehetőségeinkhez képest nekik is minél többet segíteni.
Itt a sok tervezés, szervezés, még a szabadidődben is ezzel foglalkozol. Miért éri ez meg neked? Mit kapsz ebből vissza?
– Nem várom, hogy visszakapjak bármit is, nem ezért csinálom. Pedig egyébként kapok, hisz annyira boldog és büszke vagyok, amikor látom önkénteskedni a diákjainkat. Emellett jól érzem magam azok közt az emberek közt, akik hasonlóan gondolkoznak, mint én. Így vagyok a Rotary Clubosokkal is. Jelenleg tagjelöltként veszek részt a találkozóikon, bízom benne, hogy a pedagógusi látásmódom új kapukat nyit majd meg előttünk. Teszem a dolgom a legjobb tudásom szerint, mint sokan mások, biztos vagyok abban, hogy vannak Orosházán olyanok, akik sokkal jobban megérdemelnék, hogy meséljenek az önkéntes cselekedeteikről. Én ezzel járulok hozzá, hogy szebb és boldogabb életet élhessünk. Tudom, segítő kezekre, segítő szándékra mindig szükség lesz, ezért is szeretném, ha minél több fiatal érezné, élhetné át az önkéntesség szépségét.
Fotók: Nagy Kristóf
