Csábító reklámok, cikkek jelentek meg az elmúlt hetekben a Szépművészeti Múzeum és a Műcsarnok legújabb kiállításairól, így a hűvös őszi idő ellenére útra kelt a nyugdíjas pedagógusok csapata, hogy megnézzék Pierre-Auguste Renoir és a franciaországi emigrációt választó Reigl Judit kiállítását.
– A Szépművészeti Múzeumba, idén nem először látogattunk. El Greco, Csontváry Kosztka Tivadar, most Pierre-Auguste Renoir. Három korszak, három zseniális festő és sok-sok csodálatos alkotás, melyekben
gyönyörködhettünk – meséli Pírer Gyuláné.
– Renoir neve összeforrt az impresszionizmussal. Gyönyörű tájképeket, enteriőröket láthattunk, de festett aktképeket, és készített szobrokat is. Miután megnéztük a kiállítást, átmentünk a Műcsarnokba, ahol most Reigl Judit, az absztrakt expresszionizmus világhírű magyar származású képviselőjének művei láthatók. Nehéz nagyobb kontrasztot elképzelni, mint ami a két művész alkotásai között tapasztalható. Ám miután átálltunk a másféle stílusra, érdeklődéssel néztük a képeket, és olvastuk a magyarázatokat. A Keletiből induló vonatra egy kicsit fáradt társaság szállt fel, de a hamarosan felhangzó nevetés, vidám beszélgetés hangjai bizonyították, hogy még maradtak bennünk rejtett tartalékok – folytatja.
Nagyon különböző stílusú alkotókkal találkoztak, akik kísérletező kedvükben, kitartásukban hasonlóan rendkívüliek voltak. Renoir reumás ízületi gyulladása miatt idővel tolókocsiba kényszerült, és kezei is eldeformálódtak. Ennek ellenére élete végéig festett, és a kezéhez kötözött ecsettel is remekműveket alkotott. Kitartás és elkötelezettség tekintetében Reigl Judit is példakép lehet. Már az ötvenes években
elismert művész volt, de sajátos, kísérletező kedve irányította, szabad akart maradni. Képeit sokáig nem vásárolták, így nehéz körülmények között élt egy Párizs közelében lévő településen. Kis házat bérelt, aminek padlásterében alakította ki műtermét. Életét az sem változtatta meg, hogy a 21. század elején felfedezték, és művei 100 milliókért keltek el. Bevételéből inkább másokat segített.
– Hazafelé elgondolkodtunk azon, hogy hosszabb időt töltöttünk a vonaton, mint a kiállítótermekben, de megérte. A művészeti élmény mellett nagyszerű emberi sorsokat ismertünk meg ez évi utolsó kirándulásunkon – summázta a napot a csoport vezetője, Makuláné Gulicska Valéria.
