Az 1860-as évek végén fedezték fel Gyopáros vizének gyógyító hatását, ezután kezdeményezték a fürdő kialakítását. Húsz évvel később már közkedvelt helyszín volt, majd néhány évnyi hanyatlás után a 20. század elején ismét virágozni kezdett a ma is jól ismert Gyopárosfürdő. Az egykori kinézetét a Nagy Gyula Területi Múzeum fotóin keresztül ismerhetjük meg, míg jelen állapotát fotós kollégánk Nagy Kristóf képei adják vissza.
Orosháza határában, a központtól három kilométerre természetes módon alakult ki a Gyopárosi-tó, mely az őshonos gyopár növényről kapta nevét – ismertette Szemenyei Béla történész, a Nagy Gyula Területi Múzeum munkatársa. Az Orosháza-Gyopárhalma elnevezésű településrészt 1846-ban alapították, mely akkoriban Károlyi Margit grófnő tulajdonában állt. A földet veteményesnek használták, később szőlőt is termesztettek rajta, míg a tó vizében kendert áztattak és lovakat fürdettek.
Gyopárosfürdő kiépítése végül a kiegyezés után kezdődött, miután felismerték a víz gyógyító hatását. 1869-ben dr. László Elek kezdeményezte az építkezést, amely egy évvel később el is kezdődött. A tó egy részén kijelölték a fürdőzésre alkalmas helyet, 1880-ra pedig közkedvelt helyszín lett. 1886-ban kimondták gyógyfürdői jellegét, ezzel elismerték a víz gyógyhatását, így a fürdő 1893-ig jelentős fejlődésen ment keresztül.
Ezek után egy kis szünet következett a fejlődésben, és némi hanyatlás után a 20. század első évtizedében ismét felvirágzott a fürdő. A vezetőség meglátta benne a lehetőségeket, az Orosháza-Szentes vasútvonal kiépítésével pedig egyre kedveltebb lett a településrész, ahová külön vonatokat is indítottak. Az első világháború aztán ismét visszavetett a látogatottságból, de az 1926-ban induló kisvasút újabb fellendülést hozott és egyre több üdülő épült a környéken. Negyven évvel később aztán egyre több medence épült, és Gyopárosfürdő emelkedő szakaszba lépett.
