Egy balesetnél akart elsősegélyt nyújtani amikor elütötte egy autó. Az intenzív osztályon azt mondták a hozzátartozóinak, búcsúzzanak el tőle, mert semmit sem tudnak garantálni. Aztán mégis ő győzött…
Pap János az egyike volt a múlt heti franciaországi autómodell versenyen sikereket elért orosházi versenyző párosnak. A verseny utáni interjúban esett szó arról, hogy máshogy kezeli az irányító konzolt, mint a többi versenyző. Innen indult a beszélgetésünk, melynek során szóba került a balesete mellett a sport szerepe a mentális egészség visszanyerésében.
Főhősünk Orosházán született 1978-ban. Rákóczitelepen, majd Kaszaperen járt általánosba, majd Békéscsabára jelentkezett autószerelő tanulónak. Már egész kis korában nagy teherautót szeretett volna vezetni, ennek érdekében iskola mellett munkát vállat, hogy a jogosítványt megszerezhesse. Amikor sikerült megszereznie a B és C kategóriás jogsit, be is hívták katonának.
– Ott ragadtam kilenc évre. Megjártam Albániát, Koszovót különböző missziók keretében. Lőni nem lőttek ránk, de többször ébredtünk közeli fegyverropogásra. Ott ismerkedtem meg a nehézgépekkel, autódaruval, rakodógépekkel. Leszerelés után ebben is helyezkedtem el. A seregben töltött idő alatt házasodtam meg, született a lányom. Sokszor voltam félévig is távol, szerettem volna többet lenni a családdal. Rakodógép, autódaru, toronydaru. Előbb itthon, Orosházán, aztán Békéscsabán lettem betonpumpa kezelő. A balesetem is ebben az időben történt – kezdi történetét Pap János.
János haza tartott munkából (akkoriban Kaszaperen laktak), reggel indult volna tovább Makóra, eg yúj munkára, amikor a későbbi életét meghatározó baleset érte. Felborult előtte egy autó, amely az árokban állt meg. Azonnal megállt és kiszállt, hogy segítséget nyújtson a bajba jutott sofőrnek.
– Az út szélén álltam, kérdeztem a kimászó sofőrt, van-e még valaki az autóban, mit tudok segíteni. Jött Apáca felől két autó. Az egyik kikerült, azt követtem a tekintetemmel, amikor a mögötte jövő, a piros, fényvisszaverő csíkos ruhám ellenére sem vett észre és elütött. Csak azt vettem észre, hogy repülök. Az út szélétől huszonöt méterre landoltam a szántóföldön. Mint a filmekben: föld, ég, föld, ég, föld, ég és aztán puff. Akkor tudatosult, hogy elütöttek. Mint kiderült nyolcvannal ütött el a bácsi. Felcsapódtam a motorházra és tulajdonképpen az Opel jobb oldali A-oszlopa roncsolta szét a testem jobb oldalát. Minden csontom eltört a középvonaltól jobbra. A bicepsznél szétszakadt a karom, eltört az összes bordám, némelyik szilánkosra és beleállt a tüdőmbe, eltört a lapockám, leszakadt a rekeszizmom és szétment a térdem is. Szerencsére nagyon hamar megjött a mentő. Orosházán volt egy életmentő műtétem. Ahogy a tüdőm kilyukadt, a vér befolyt a mellkasba és kezdett megfojtani. Egy rekord sebességgel, Szegedről érkező mellkas specialista és a kiváló orosházi orvosok mentettek meg az utolsó előtti pillanatban. Egy hónapig voltam Orosházán az intenzíven, mire olyan állapotba kerültem, hogy át tudtak szállítani Szegedre. Ott több műtéten, illetve teljes mellkas stabilizáláson estem át. A törött, több helyen hiányos bordákat egy sínszerkezet és szegecsek segítségével építették újra. A karomba is tettek egy fém sínt. Sajnos mire erre sor kerülhetett egyáltalán, addigra az addigi rögzítés miatt elhalt egy ideg ami a csukló mozgatásáért felel – sorolja János.
Mint mondja, nagyon nehéz volt a gyógyulás. Apró célokat tűzött ki maga elé. Először hogy fel tudjon ülni, aztán hogy egyedül ki tudjon menni a WC-re és így tovább. Meg kellett tanulnia mindent bal kézzel csinálni, illetve járni is. Felesége végig segítette és tartotta benne a lelket.
– A párom csodálatos nő. Máig nem értem, hogy volt képes ezt végigcsinálni. A balesetem idején csinálta a diploma munkáját, dolgozott a kórházban, gondozta a gyereket, tanultak, emellett átjárt hozzám Szegedre. Segített megfürödni, meg mindent, amit kellett és lehetett. Szerintem négy óránál többet nem aludt nagyon sokáig. Hogy ezt hogy bírta erővel és lelkileg – csodával határos- teszi hozzá.
Amikor már gyógyulgatott, járt Tótkomlósra rehabilitációs kezelésre. Ott tanulta meg, hogy a különböző mozgásokat a megváltozott körülmények között hogyan tudja kivitelezni. Már ott azt hangoztatta, hogy azonnal vissza akar menni dolgozni, el kell tartania a családot. Erre azért még több hónapot várnia kellett.
– Az orosházi G-Betonnál kaptam állást. Ismertek, tudták milyen ember, milyen dolgozó vagyok. Biztattak, hogy csak gyógyuljak, aztán keresünk egy olyan beosztást a cégnél, amit szívesen csinálok és el is tudok látni. Kaptam egy automata váltós betonkeverő, ún. mixer autót, azzal dolgoztam. Később sikerült visszajutni oda, ahonnan leestem. Megpróbáltam a betonpumpás autót. Az is ment és azóta is azt csinálom. Nagyon boldog voltam, hogy újra dolgozni tudok, de valami azért hiányzott, valamire még szükségem lenne, de nem tudtam, mi az. Tulajdonképp véletlen találtam rá a modellezésre.
Csodálattal hallgattuk Jánost. Az akaratát, az eltökéltségét, a minden problémát legyűrni tudását. Azt gondoljuk, sokunknak szolgálhat példaként, amikor kisebb sérelmek okán is hajlamosak vagyunk siránkozni és sajnálni magunkat.
