Régi csibészek sorozatunkban az ismert rádióssal, lemezlovassal, ifj. Czédula Imrével beszélgetünk a gyermekéveiről, néha nap elkövetett csínytevéseiről.
Főhősünk előrebocsátotta, sok érdekességgel nem tud szolgálni, de azért az ő gyermekkorából is előbukkant néhány érdekes epizód. Imre ’77-ben, Orosházán született. Szülei a kórházban dolgoztak. Édesapja energetikus, édesanyja laboráns volt. Lakásuk is közel volt a kórházhoz. A Könd utcán, bérházi gyerekként telt a gyerekkor számára.
– Szenzációs gyerektársaság volt itt akkoriban, sok mai barátság is itt kötődött. Volt egy pingpong asztal, illetve nem messze, a Könd és a Kórház utcák közt egy füves terület, nagyrészt itt zajlott a játék, néha elmentünk a rönkvárba is. Mi még abba a szerencsés korosztályba tartoztunk, akiknek nem a számítógép és a mobil, meg különféle kütyük határozták meg a gyerekkort, hanem a játék. Ha akartam valamit mondani valamelyik haveromnak, akkor elmentem hozzá és elmondtam. Állandóan kinn voltunk. Nyáron reggeltől estig. Nagyobb gazemberségeket nem csináltunk, bár a fúvócső többször előkerült, ebből probléma, vagy szülői nyaklevesek nem születtek. Érdekes, hogy ami miatt kikaptam, az nem otthon történt, hanem nagyanyáméknál Gyopároson. Ott voltam a húgommal és két unokatesómmal. Akkor még működött a Mozdony étterem, ahol lakodalmakat is tartottak. Egy ilyen alkalommal megláttunk egy nyitott ablakot az emeleten. Kitaláltuk, hogy azon megpróbáljuk az általunk gyúrt kis sárgolyókat bedobni. Kinek sikerül többször? Azt persze nem tudtuk, hogy a vacsorához előkészített salátás tálak oda voltak kirakva. Na, aztán megtudtuk, mikor az illetékesek átjöttek nagyszüleimhez. Az összes saláta tiszta föld lett, mi pedig akkor kikaptunk rendesen. Igazából más, ilyen nagyobb disznóságra nem emlékszem. Ha édesanyámtól kikaptam, az azért volt, mert nem értem időben haza, vagy nem tanultam, meg ilyesmi – meséli Imre.
Imre az akkori I.sz. általános iskolába járt. Elmondása szerint a suliban sem feszegette a határokat a tanároknál, ami a magatartást illeti. Benne volt minden kisebb iskolai csínytevésben – egymás dobálása, dumálás órák alatt és ehhez hasonlók – de nem ő volt a vezér és a csínyek sem voltak kirívóak.
– Nem voltam a suliban sem rossz gyerek, de nem voltam példakép sem. A társaságban benne voltam, de nem én álltam középen. Talán egyszer kaptam osztályfőnökit egész idő alatt. Egyik osztálytársamat egy udvari összeszólalkozás végén ágyékon rúgtam és ezért. Már nem emlékszem, min kaptunk össze, de arra igen, hogy alig mertem hazamenni. Szüleim nem voltak különösebben szigorúak és addig nagyon nem is volt miért, így aztán fogalmam sem volt mi lesz majd, ha meglátják az osztályfőnökit. Kár volt aggódni. Volt egy kis ejnye-bejnye, de semmi komoly – folytatja a történetet.
Általános után a Táncsicsba, szakközépiskolába ment. Ezt nem fejezte be, átiratkozott a 612-es szakmunkásképzőbe.(Az ipari suliban is egy WC-ben cigizés volt a legsúlyosabb probléma.) Ott megszerzett egy akkor újdonságnak számító, öblösüveg gyártó automata gép kezelő és karbantartó szakmát, majd a gimiben az érettségit is megszerezte. Iskolás korban már elkezdődött számára a zene, a diszkózás iránti érdeklődés.
– A zenélés iránti érdeklődés már tulajdonképpen általánosban elkezdődött. Akkor már elkezdtem gyűjtögetni a kazettákat. Rajki Zolitól másolgattam zenéket. Csináltunk is egy-két suli bulit az egyesben. A középiskolában aztán komolyabbra fordult ez is. Aranyos volt, mikor tizenhat évesen diszkóztam Medgyesegyházán. Első este bejöttek a rendőrök. Felálltak mellém a pulthoz és közölték, hogy aki nincs még 18 éves, az sürgősen hagyja el a helyiséget. Már nem emlékszem pontosan, hogyan sikerült kidumálni magam, de folytattuk a bulit – meséli mosolyogva.
Ezután jöttek a munkahelyek, további diszkók, a rádiózás, de ez már egy másik történet…
