Városunk egyik népszerű látszerészéről sokan tudják, hogy zenélt az Orosházi Fúvószenekarban és focizott is, de sok mindent nem tudunk. Most az Express Optika tulajdonosát és vezetőjét, Gigacz Tibort kértük, meséljen kicsit a gyermekéveiről.
Főhősünk Orosházán született, 1971-ben, szülei második gyermekekként. A Bajnok utcán laktak, de mégsem volt unalmas számára és három évvel idősebb bátyja számára a „bérházi” gyermekkor, hisz a környék és a gyerektársaság számtalan lehetőséget kínált a játékra és néha a rosszalkodásra is.
– Volt gyerektársaság bőven. Durai Peti, Mészáros Zoliék, Bányaiék, de sorolhatnám, sokan voltunk. A Bajnok utca rémeinek hívtak bennünket, pedig nagyobb disznóságokat nem is csináltunk. Jó, fúvócsöveztük gyurmával az ablakokat, ami ettől nem tört be, de maszatos lett, takarítani kellett. Ebből voltak kellemetlen perceink, mikor lebuktunk és az adott ablak tulajdonosával és édesapámmal volt egy mélyre ható beszélgetésünk. Ha édességet szerettünk volna, a bolt mögötti visszavitt üvegekből vittünk vissza – ezt bátyám találta ki – és abból vettünk egy-egy kis csokit. Akkoriban még nem épültek meg a garázsok. Egy tavacska volt, meg egy nagy domb, amiről kartondobozokon, meg mindenfélén csúszkáltunk lefelé. A foci az állandó elfoglaltságunk volt. A füves területen levertünk két karót, az volt a kapu és mehetett a foci naphosszat. Nyáron – szüleink dolgoztak – mi pedig kinn voltunk egész nap. Csak este, sötéttel mentünk haza. Mint annyi más gyerek, mi is kipróbáltuk a cigit. A Könd utcai óvoda udvarán voltak kis házikók, oda bújtunk be és onnan kanyargott ki a füst. Le is buktunk mindannyiszor, abba is hagytuk. Olyan kirívó rosszaságokat nem csináltunk, csak elevenek voltunk, mint a csík – meséli Tibor.
Az egyes számú iskolába járt, mégis megismerkedett a zenével. Kíváncsi volt és elment a zeneiskolába érdeklődni. Ott aztán Dinnyés Pista bácsinál először furulyát tanult, később vadászkürtön játszott. Ez a hangszer azonban túl nehéznek bizonyult számára, ezért váltott aztán a trombitára. Játszott az Úttörőzenekarban Bánhidi Zoltánnál, később a Fúvószenekarban K. Tóth László irányítása alatt. A zenekarral ő is sok helyen járt. Mellette tíz éves kora óta focizott.
– Szüleim nem voltak túl szigorúak, de le voltak fektetve a szabályok, amiket be kellett tartani. Edzésre el kell menni, zeneórára el kell menni, és az is, hogy mikor kell megérkezni. Nem is emlékszem más olyan esetre, mikor kikaptam volna, csak ha fociedzés után még elhülyéskedtük az időt a többiekkel. Edzőnk, Berta Jocó Trabantját betettük a fal mellé, hogy csak a csomagtartón keresztül tudott beszállni, mert a másik ajtó nem nyílt. Így aztán két órával később kerültem haza és abból bünti lett. Otthon is és a következő edzésen is jelentősen többet futottunk a szokásosnál. Tizenhárom éves voltam, mikor Gyopárosra költöztünk. Ott is meg volt a társaság és hát a tó körül is adódott egy sor lehetőség, hogy az ifjúság jól érezze magát. Sokat pecáztunk, csónakkal jártunk be a nádasba. A Déli-tónál akkoriban még vadásztak és csodálkoztak is, hogy egy kacsa se száll fel. Nem hát, hisz addigra már mindet felzavartuk. Ott lapultunk a csónakban órákig, míg a vadászok el nem mentek. Télen ment a tavon a jéghoki, meg minden jó játék. Az is egy jó időszak volt – folytatja a mesélést.
A suliban főhősünk nem feszegette nagyon a határokat. Sem az általánosban, sem később a MEZGÉ-ben. Ott ráadásul mindkét plusz tevékenységét, a sportot és a zenélést is díjazták. Egyszer kapott igazgatóit, mikor a keltetőből a fel nem használt (selejt) kiskacsát, kislibát elhozták és otthon felnevelték.
– A sulira az volt a jellemző, hogy jó ésszel, kevés szorgalommal álltam neki. Ugyanez vonatkozott a zenélésre is. Nem voltam az a sokat gyakorló típus. A középiskola elvégzése után jelentkeztem a főiskolára, biológia-tesi szakra. Nem vettek fel. Elmentem optikusnak. Elvégeztem az iskolát és ez van harminchárom éve – zárja az elbeszélések sorát Gigacz Tibor.
A tizennyolc éves kor utáni csínytevések – kisebbek-nagyobbak – már nem képezik jelen írásunk anyagát.
(A fekete-fehér fotókat Gigacz Tibor a családi gyűjteményből bocsátotta rendelkezésünkre.)
