- hirdetés -

A Nagy Gyula Területi Múzeum gyűjteményében több orosházi jeles ember dokumentumai is megtalálhatók. Köztük a városban született evangélikus püspök Székács József kézirata is, amely még 1860-ból maradt ránk.

Székács József 1809. február 2-án született Orosházán, iskolai tanulmányait is itt végezte. Ő volt a pesti evangélikus egyház első magyar lelkésze, majd bányakerületi püspökként tevékenykedett. Székács József munkássága nem áll meg az egyházi elfoglaltságok mellett, író, költő és műfordító is volt egyben. A jénai egyetem teológiai doktori címmel tüntette ki és a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választották.

Berzsenyi Dániel költő sírja felett hangzott el 1860. június 14-én a niklai temetőben az az egyházi beszéd, melynek kézirata a Nagy Gyula Területi Múzeumban is megtalálható. Székács József püspök szónoklatát még ugyanabban az évben nyomtatott formában is kiadták, Emich Gusztáv könyvkereskedő és nyomdász pesti nyomdájában – írják a múzeum Facebook oldalán. Székács a beszédben méltatja Berzsenyi Dániel munkásságát, Istennel való kapcsolatát pedig az akkori utókor számára is példamutatónak tartotta.

Az orosházi születésű püspök emlékét az evangélikus iskola neve is magában őrzi.

Fotók: Nagy Gyula Területi Múzeum

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.