- hirdetés -

Egy éjszaka az iskolában – sok diák vágya volt ez már évek óta. Fazekasné Jankov Ildikót, a diákönkormányzat segítő pedagógusát már többször kérték a DÖK gyűléseken a gyerekek, szervezzen nekik egy bentalvós alkalmat. Vágyuk most teljesült! A játékokat, közös evés-ivást összekötötték a nagypéntek eseményeinek felelevenítésével, így a székácsosok együtt élték meg a feltámadásvárás pillanatait.

Este hatkor érkeztek a diákok az iskolába, a tornaterem volt az éjszakai program központi állomása. Két focimeccs között itt kaptak lelki táplálékot az iskola igazgatólelkészétől, Ördög Endrétől. Erre minden órában sor került, így jutottak el a résztvevők a virágvasárnap eseményeitől egészen a feltámadásig.

– A játék és a vidám percek között egy olyan felkészülési folyamaton megyünk együtt keresztül, amely a vasárnap hajnali istentiszteleten nyer majd igazán értelmet. Az egész nagyhét úgy van felépítve, hogy aki részt vesz rajta, megélheti a mélységet és magasságot egyaránt – fogalmazott Ördög Endre. – A mai korban nyilvánvalóan teljesen más a hitélet, a vallásgyakorlat. Ma már az emberek nagy része nem vesz részt a mindennapi liturgiákban, az istentiszteleti alkalmakon. De ha 25 fiatalt mi most ilyen módon be tudunk rántani abba a sodrásba, amelyet a nagyhét üzenete mond az ember és Isten kapcsolatáról, a bűnről, a megváltásról, a feltámadásról, akkor ezt ki kell használnunk.

– Láthatóan ez nem egy tradicionális istentiszteleti alkalom, ezt a korosztályt a templomban csak ritkán látjuk. Megpróbáltuk megtalálni a hozzájuk vezető utat, még akkor is, ha ehhez az kellett, hogy a vallás bejöjjön a tornaterembe – tette hozzá az iskolalelkész.

Két igehirdetés között foci-, kosárlabda- és asztaliteniszmeccsek vártak a gyerekekre. Szendi Milánt is alapvetően a jó társaság, a közös játék vonzotta, de ennél jóval többet kapott.

– Leginkább az fogott meg, hogy viszonylag sokan vagyunk, és hogy sok mindent lehet csinálni, például társasozni. Nagyon szeretem az iskolát, a tanulás mellett a tanórán kívüli programokat is. Élvezem a közös zenélést, szeretek énekelni, átérzem a dalok üzenetét, és valahogy engem felszabadítanak. A nagyhétből a feltámadás a kedvenc részem – mesélte Milán.

Játék, film, pizza, éneklés

Hat segítő pedagógus éjszakázott benn április 8-án a gyerekekkel. Bármikor meg lehetett őket keresni egy kis beszélgetés, közös imádkozás igénye esetén. A kézműves sarokban készültek a fakeresztek, papíron a színes feltámadásnapi jelképek. Emellett volt játékterem is, valamint egy „Jó étvágyat szoba”, ahol a szülők által felajánlott finomságok sorakoztak.

Aludni nem volt kötelező, de éjféltől hajnal négyig a tornateremben csend honolt, hogy a pihenni vágyók hálózsákjukba bújva szusszanhassanak egy keveset. Aki nem volt álmos, filmezhetett is.

– Főként 7. és 8. osztályosok jöttek, az előbbiek épp konfirmáció előtt állnak, az utóbbiak nemrég vettek részt rajta, de néhány gimnazistánk is van. Az idei év az első, amikor megrendezzük az éjszakai feltámadásvárásunkat – mesélte Fazekasné Jankov Ildikó. – Tavaly részt vettem a feltámadásnapi istentiszteleten az evangélikus templomban. Hajnal ötkor kezdődött, csodálatos volt, ahogy a sötét templomba egyszer csak bejött a fény, és azt éreztük, Jézus Krisztus fénye árad mindenfelé. Szerettem volna, ha a gyerekek is megélik, átélik ezt az élményt, és ha a feltámadás üzenete, az, hogy Isten mennyire szeret minket, eljut hozzájuk.

Vasárnap hajnalban, a 4 órai ébresztő után a tanulók együtt vonultak át az evangélikus templomba, hogy közösen vegyenek részt a feltámadási istentiszteleten. A sötét templomban a felkelő nap mellett a harangok jelezték a napfelkeltét, Krisztus feltámadását.

Fotók: Horváth Bence

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.