- hirdetés -

Ünnepi alkalom helyszíne volt február 25-én a Kodolányi János Egyetem. Ekkor vehették kézbe diplomájukat büszke családtagjaik pillantásaitól kísérve az intézmény sikeres államvizsgát tett hallgatói.

Teljesen megtelt a Kodolányi János Egyetem előadóterme szombat délelőtt, az intézmény februári diplomaátadó ünnepségén, számos hallgató számára érkezett el a nagy pillanat, hogy tanulmányaik végeztével átvehessék diplomájukat. Az eseményen elsőként a Himnusz hangjai csendültek fel, majd dr. Szabó Péter, az egyetem rektora köszöntötte az ünnepelteket. Elmondta, hogy beérett az elmúlt évek munkája, hiszen a belefektetett időnek és energiának köszönhetően a régióban is döntő szerepet tölt be az intézmény.

– Elmondhatjuk, hogy nemcsak Orosházáról, hanem számos egyéb Békés- vagy Csongrád-Csanád vármegyei településről érkeznek hozzánk tanítványok és bízunk benne, hogy a fejlesztések, amiket terveztünk, ezt a szerepet még jobban megerősítik. Nektek, kedves végzősök pedig köszönöm a kitartásotokat, ami nélkül ma nem lehetnétek itt. Számomra külön öröm, ha egy rektor olyan diákoknak adhatja át diplomájukat, akiket tanított is. Az a célunk és akkor végezzük jól a dolgunkat, ha a tanítványaink jó esélyt kapnak nálunk arra, hogy tanulmányaik végeztével boldog és teljes életet élhessenek – hangsúlyozta a rektor.

Ezt követően dr. Malatyinszki Szilárd, az egyetem orosházi oktatási központjának igazgatója szólt az esemény résztvevőihez.
– Amikor 5 évvel ezelőtt ide kerültem, volt egy olyan vágyam, hogy legalább 100-an csatlakozzanak hozzánk minden évben, hogy támogassuk azt a célt, amit a rektor úr is megfogalmazott és térségfejlesztő szerepe legyen az intézményünknek Orosházán.

Büszke vagyok arra, hogy a hallgatók partnerek ebben, hiszen nagyon sok munka volt benne, hogy eljussanak idáig, mind a maguk, mind a családjuk részéről. De megérte, hiszen ha valaki diplomát kap, sokkal jobbak az esélyei a munkaerőpiacon. Mi ebben igyekeztünk segíteni nektek, hogy megadjuk a szükséges eszközöket ahhoz, hogy fejlődjetek és egy jó úton induljatok el – emelte ki.

Hozzátette, úgy gondolja, hogy a következő időszakban egy olyan jövőkép áll előttük, melyben a várossal együttműködve és annak támogatását élvezve kihasználhatják azokat a lehetőségeket, amit a cégek, civil szervezetek, önkormányzatok nyújthatnak számukra. Feladatuknak tekintik, hogy ezekkel a lehetőségekkel éljenek és ezen keresztül fejlesszék az egyetemet. A köszöntéseket követően a várva várt ünnepélyes pillanatok következtek.

A diplomát kapó tanulók közül ketten, Rakonczai Kíra és Varga-Dudás József rektori dicséretben is részesültek tanulmányaik és az elmúlt évek során végzett munkájuk elismeréseképp. Ezután a végzett hallgatók egyenként járultak a rektor elé, egy kézfogás és gratuláció kíséretében, az ő kezéből vették át végzettséget igazoló oklevelüket hozzátartozóik boldog és elismerő tekintete mellett.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.