Közhely, de minden tiszteletem az övé. Baranyainé Murvay Sára öt éve vezeti önkéntesként a Katolikus Karitász Orosházi Szervezetét. A vállalt feladatnak köszönhetően megélt már sok jót, és annál több nehézséget is. Sokszor fáradt másokért hasztalan, de ő emiatt sosem érezte magát áldozatnak, vagy a munkáját feleslegesnek. Mindig volt valaki vagy valami, ami továbblendítette a töréseken. Úgy érzi, önként, szeretetből vállalt munkájával meghálálhatja a tizennyolc éve kapott új életét.
Sára tizennyolc évvel ezelőtt esett át májtranszplantáción. A lelke mélyén érezte, szeretné valamilyen módon visszaadni, megköszönni a csodát, mely vele történt. Rendszeres templomba járóként találkozott a Katolikus Karitász szervezetével, amelynek ma tizedmagával elszánt harcosa. 61 évesként ő a legfiatalabb a helyi csoportban, a legtöbb munka és adminisztráció rá hárul. A Karitász ugyanis számos pályázati lehetőséget biztosít, viszont mindet pontosan nyomon is követ. A sok papírmunka mind Sárika számítógépén landol.
– Rengeteg segélyprogramra pályázhatunk, ezek többsége azonban azon az elven működik, hogy a rászorulók ne csak várják a segítséget, hanem tegyenek is érte/hozzá valamit – mesélte. – Itt van az Öngondoskodó háztartások, azon belül a Szép otthon és a Zöldellő kertek program. Az érintettek építőanyaghoz, festékhez, laminált padlóhoz juthatnak, de dokumentálnunk kell azok valós felhasználását. Az utóbb említett pályázat keretében pedig vetőmagot kaphatnak a rászorulók, viszont fényképekkel kell igazolnunk, hogy a magokat elvetették, és hogy a termés ki is kelt.
– Egyetértek az alapgondolattal, ami összhangban áll az egyik kedvenc bibliai idézetemmel is: „Hálót adj, ne halat!” Nem az a célunk, hogy néhány napig legyen mit ennie, legyen mit felvennie a rászorulóknak, hanem az, hogy új elvek mentén egy új és jobb életet építsenek fel.
A Karitász felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül segíti a rászorulókat, az orosházi szervezet leginkább az iskolai hitoktatókra hivatkozva választja ki azokat a családokat, akiket tartós élelemmel, ruházattal, olykor háztartási eszközökkel, bútorokkal segít. A gyerekekről szól a Legyen öröm az iskolakezdés (tanévkezdési támogatás) és a Vár a nyár nevet viselő tábor is.
– A Covid előtt minden évben tíz-tizenkét alsós gyermeket fogadtunk az egyhetes táborunkban – folytatta. – A napi négyszeri étkezés mellett igyekeztünk minél több szórakoztató programot kitalálni nekik, de azért olyanokat, amiket mi is bírtunk fizikailag. A tagjaink többsége nyugdíjas, így strandra nem mertük vinni őket, de általában a gyopárosi tavat körbesétáltuk, papírhajókat engedtünk a vizére, mellette dottóztunk, könyvtárat és múzeumot látogattunk. A gyerekeket feltöltődve, sok-sok élménnyel gazdagodva engedtük haza.
Helyhiánnyal küzd az orosházi szervezet
A korábbi években a régi plébániaépületben minden csütörtökön ruhaosztásra várták a rászorulókat, és évente több alkalommal osztottak ki tartós élelmiszert a nélkülözőknek. Váratlan problémával szembesült azonban a helyi szervezet, amelynek megoldására még nem született kivitelezhető ötlet. Az orosházi Karitász jelen pillanatban nem rendelkezik székhellyel, így nincs hol tárolni az adományokat, és nincs hely, ahol kioszthatnák a felajánlott vagy pályázaton nyert csomagokat.
Pedig most, a növekvő infláció miatt egyre több telefon érkezik Sárikához egy-egy S.O.S. csomag igényével, neki viszont nincs mihez nyúlnia, hisz nincs gyűjtőhelyük. A vezető bízik abban, hogy a fűtésszezon vége után kap egy kis zugot, ahol önkéntes munkáját végezheti.
– Korábban számtalanszor előfordult, hogy a férjem és én fogtuk magunkat, megraktuk az utánfutót, és kivittük házhoz a csomagokat – emlékezett vissza. – Ez még kezdő, naiv koromban volt, de aztán a sok-sok pofon után – elégedetlenség, nem is voltak otthon a megbeszélt időpontban – beláttam, hogy nem ez a jó megoldás. Célravezetőbb, ha az érintettek maguk jönnek el az adományokért, és ott, akkor írják alá az átvételi nyilatkozatot, illetve a szükséges dokumentációt. Sajnos az a tapasztalat, hogy sokan, akik most – remélhetőleg csak átmenetileg – nehéz helyzetbe kerültek, nem mernek, vagy szégyellnek kérni. Ugyanezt tapasztaljuk az időseknél is. Ha nagy nehezen fel is kutatjuk őket, leginkább csendes visszautasítást kapunk tőlük.
Köszönet a segítőtársaknak
A magát folyamatosan képző, erkölcsi megbecsülésért dolgozó Baranyainé Murvay Sára úgy érzi, nem lenne teljes a történet a helyi Karitásztagok megemlítése nélkül, akik szintén önként, szeretetből végzik munkájukat. Ők dr. Bertók Éva, Horváth Csilla, Kondé Miháyné, Tímár Józsefné, Kovács Józsefné, Zsoldi Lajos, Zsoldi Erzsébet, Bartók Lászlóné és Berei Katalin. Mellettük köszöni a segítséget a hitoktatóknak, Zsoldi Lajosnak, Katona Beátának, Nagyné Arany Brigittának, László Mónikának, Pintér Tamásnak, Dimákné Zsoldi Katalinnak és – nem utolsó sorban – Aleksza Jánosnak is.
Nem állhattam meg, hogy ne tegyem fel a kérdést Sárikának: A felette tornyosuló gondokat tapasztalva, a rengeteg kérdőjelet látva mi viszi tovább még most is?
– Tegnap előtt csomagot osztottunk. Volt ott egy fiatalasszony, akinek kiült az arcára, mennyire örül az adománynak. Olyan jó érzés volt látni. Persze, sokan csupán felveszik a csomagot, és annyit kérdeznek, mikor lesz a következő. Sokfélék vagyunk. De mégis a tudat, hogy segíthetek, nekem sokat jelent. Főleg, ha azt látom, ő maga is tenni akar sorsa jobbra fordításáért. Ritka ugyan, de volt már rá példa, hogy lekerült a listánkról egy-egy család. A kitartásuknak és elszántságuknak meg lett a gyümölcse, és most már nem adományokból, hanem saját munkájukból élnek. Az ilyen példákat látva érzi azt az ember, hogy megéri csinálni – zárta.
Sorozatunk korábbi része:
Fotók: Horváth Bence
