- hirdetés -

Január 2-tól az Orosháza 2 posta (Állomás utca 7.) szünetel, helyette az Orosháza 5 – Szentetornya Posta nyílik újra. A legközelebbi nyitva tartó posta az Orosháza 1 posta (Eötvös tér 2.), ahol január 2-tól a letéti és postán maradóra címzett küldemények is átvehetők.

Mint ahogy december 22-én megírtuk, öt postából három az energiaválság miatt kénytelen volt bezárni. Számos egyeztetés után végleg eldőlt, hogy mi lesz az orosházi posták sorsa. Dávid Zoltán polgármester a Facebook oldalán osztotta meg a hírt, hogy a sok egyeztetés után, sikerült egy végleges megoldással előállni.

– Ígértem, hogy amint konkrétumokkal tudok szolgálni az Orosházát érintő posták kapcsán, úgy tájékoztatom Önöket. Számos egyeztetésen vagyunk túl – sikerrel. Fónagy államtitkár szinte azonnal leült velem egy asztalhoz, hogy átbeszéljük a kialakult helyzetet, Erdős Norbert országgyűlési képviselő pedig hathatósan állt ki az orosháziak érdekeiért. Egyeztettem a kérdésben Pintér László hálózat fejlesztési igazgatóval és Szőllősi Bélával, a Magyar Posta kelet-magyarországi igazgatójával is. Meg kell köszönnöm a Magyar Posta partneri, együttműködő hozzáállását, ugyanakkor kollégáim és képviselőtársaim segítségét is, ugyanis nekik köszönhetően dolgoztunk ki egy olyan modellt, amit első körben elutasított a posta, de végül meggyőztük őket, hogy ez a jövő – írta Dávid Zoltán.

A szentetornyai posta bezárása rengeteg embert érintett, az idősek nehezen tudták volna megoldani a bejutást, ezért Antal Lászlóval egyetértve, arra a döntésre jutottak, hogy a vasútállomásnál található 2-es posta helyett január 2-től az 5-ös, szentetornyai posta nyit ki.

A rákóczitelepi posta kérdése nehezebb volt – írta a polgármester. Oravecz Nóra alpolgármesterrel arra törekedtek, hogy rugalmas megoldást találjanak. Vállalkozók segítségével fogják kialakítani a postai szolgáltatásokat. Előreláthatólag februárban nyílik meg a Virág ABC-ben a postapartnerpont, ott intézhetik majd ügyeiket a rákóczitelepi lakosok.

A legközelebbi nyitva tartó posta az Orosháza 1 posta (Eötvös tér 2.), ahol január 2-tól a letéti és postán maradóra címzett küldemények is átvehetők.

Az Orosháza 1 posta nyitvatartása:
Hétfő: 08:00-18:00
Kedd: 08:00-18:00
Szerda: 08:00-18:00 
Csütörtök: 08:00-18:00 
Péntek: 08:00-18:00 
Szombat: 08:00-12:00 

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.