- hirdetés -

A világbajnokság előrehaladtával egyre izgalmasabbá válnak a mérkőzések.

Beharangozónk második részében egy hétfői és egy keddi mérkőzésre, valamint a péntek esti első negyeddöntőre hívjuk fel a figyelmet. Ezúttal Tóth-Kása Sándor, az OMTK-ULE elnöke és Polyák László, az Edit Optika vezetője ismerteti tippjeit.

Brazília – Dél-Korea (december 5., 20 óra)

Tóth-Kása Sándor: A vb előtt és az első két meccs alapján országos egyes. Azonban, véleményem szerint a brazilok belehibáztak azzal, hogy a „C” csapattal álltak ki az utolsó csoportmérkőzésre. Úgy látszott, hogy ez nem is tetszett minden játékosnak. Gabriel Jesus például nem tűnt túlságosan sérültnek. Dél-Korea ellenben egységes csapat és őszinte futballjukkal meglephetik a kissé alulmotivált brazilokat. Mégis szoros meccsen dönteni fog az egyéni képességi fölény a dél-amerikaiak javára.
Tippem: 3-2

Polyák László: A brazilok is lespórolták a harmadik kört, akár az összes továbbjutó csapat, ez az, ami nem tetszett. Dél-Korea jól járt azzal, hogy a harmadik mérkőzését játszotta Portugáliával, másképpen sosem jutnak tovább.
Tippem: 3-0

Portugália – Svájc (december 6., 20 óra)

Tóth-Kása Sándor: Ez a meccs maradt országos egyes. Igaz a portugál csapat sem szakadt meg az utolsó csoportmeccsen, de a meghatározó játékosaik motiváltak és jó formában vannak. Jó a fiatal és rutinos játékosok aránya és Ronaldo is próbál beilleszkedni. Svájc hozta a kötelezőt a két verhető ellenfél legyőzésével a csoportban. Szerintem nincs is több bennük ennél. Shaqiriben azért mindig van egy gól.
Tippem: 3-1

Polyák László: A svájci „nemzetközi” csapat képes lehet kiverni a portugálokat, akik szerintem sokkal gyorsabb és jobb játékra is képesek, mint amit idáig mutattak.
Tippem: 2-2

Hollandia – Argentína (december 9., 20 óra)

Tóth-Kása Sándor: Mondhatnánk, hogy van Gaal-Messi csata. A két korszakos egyéniség szép búcsúra készül válogatott szinten. Az edző szenzációsan taktikázik és nagyon jól motivál! A játékos sebessége megkopott, de soha nem akart még ennyire egy sikert a hazájának. Messi játéka csapatcentrikus, önzetlen, igazi csapatkapitány. A holland csapat egy jól védekező gárda de messze van a régi idők oranje szintjétől és eddig a legkönnyebb útja volt a negyeddöntőig az ellenfelek tekintetében. Most jön az első komoly erőpróba számukra. Argentína az igazi csapat remek és kőkemény védelemmel, remek csatárokkal (Dybala még nem is játszott és Di Maria is felépül). Messi pedig igazi vezér és a franciák elleni döntőbe fogja vezetni a gauchokat!
Tippem: 0-2

Polyák László: Az 1978-as vb-n a holland válogatottnak szurkoltam, ami sokkal jobb volt, mint a mai. A mostaniak meccsről meccsre egyre jobbak, így bármi megtörténhet, főleg, ha végig odafigyelnek Messire. Több csapat már nem is fogja, mert annyit sétált, de ez megbosszulhatja magát.
Tippem: 1-1

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.