- hirdetés -

Összegyűjtöttük olvasóinknak a hétvége eseményeit, a kínálatban ünnepi szentmise, kézműves- és egészségdélután, hangszerpróba és futball is szerepel.

Foltos nap lesz szombaton a Petőfi Művelődési Központban. November 19-én 9-től 13 óráig közösségi találkozóra invitál minden érdeklődőt az Orosházi Foltvarró Egyesület. A klub munkáiból nyíló kiállítás megnyitójára 10 órakor kerül sor, emellett a nap folyamán workshop, közös varrás és zsákbamacska is vár a megjelentekre.

Száz éves az orosházi katolikus Jézus Szíve-templom, ennek méltó megünneplésére hálaadó szentmisét tartanak benne november 19-én 10 órakor.

Iványi László katolikus esperesplébános

Fókuszban az egészségünk, ezt a címet viseli a Petőfi Művelődési Központ szombati programja, amelynek középpontjában az egészséges életmód áll. A november 19-ei ingyenes rendezvény 15 órakor kezdődik, a Zöldségcirkusz című zenés előadással a Palinta Társulat a legkisebbeket szólítja meg. 17 órakor Győrfi Pál egészségszakértő, szóvivő áll a pódiumra Egészség – mit tehetsz érte? című figyelemfelkeltő előadásával. A rendezvény ideje alatt folyamatosan várják a megjelenteket a különböző szűrővizsgálatokra, állapotfelmérésekre, ápolási- és sminktanácsadásra, valamint lehetőség nyílik a tapasztalatszerzésre az elsősegélynyújtás terén is.

Palinta társulat (Fotó: Palinta Facebbok oldala)

Labdarúgás: november 19-án 10 órai kezdettel az OMTK-Rákóczi és Dévaványai SE csap össze az Orosházi Utánpótlás Sportközpontban. Szurkoljon Ön is a hazai csapatnak!

November 19-én 16 órakor szeretettel vár mindenki érdeklődőt Törköly Márton és csapata a Zenéljünk együtt nevet viselő programjukra. A Petőfi Művelődési Központ Bubik termében három hangszert, a gitárt, a dobot és a basszusgitárt próbálhatják ki – szakértő segítség mellett – a bátor jelentkezők.

Portéka kézműves és termelői vásár lesz november 20-án 14 és 18 óra között a Szabadság téren. A helyszínen Békés megyei kézműves portékák vásárlására nyílik lehetőség, úgy mint szörpök, lekvárok, sajtok, mézeskalács, száraztészta, táskák, szőnyegek, szappanok, ásványkarkötők, egyedi ékszerek, lakásdekorációk és még sok minden más.

Kiemelt kép: digitalhungary.hu

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.