Egy fagyi mellett ültünk össze tegnap az orosházi alkotó hölgyekkel, egy napjuk már volt arra, hogy kipihenjék az elmúlt hét kellemesen fárasztó pillanatait. Keményen dolgoztak mindhárman a tőserdői Dulity Tibor Alkotótáborban, hisz délelőtt és délután is kaptak maguk elé egy üres vásznat. De persze Benkő Zsuzsanna, Nagyné Sinka Erzsébet és Szénási Józsefné Jutka azt mondja, ezt a feltöltődést nyújtó munkát minden nap örömmel tudnák végezni egészen életük végéig.
Benkő Zsuzsanna, Nagyné Sinka Erzsébet és Szénási Józsefné az Orosházi Képzőművészeti Egyesület fiatalabb tagjai közé tartoznak. Életkorukat és aktivitásukat tekintve egyaránt. Igaz, már ők is a 60-as korosztályt képviselik, de még él bennük a lelkesedés és a tanulás iránti vágy, ezért is jelentkeztek az idén 30 éves Dulity Tibor Alkotótáborba.
– A kilenc nap alatt olyanokat láttunk, amit korábban még soha – kezdte Jutka. – Tanulni mentünk Tőserdőre, azért, hogy művészekkel találkozhassunk és általuk fejlődhessünk. Mind azzal az érzéssel jöttünk haza, hogy megkaptuk, amit szerettünk volna. Kritika volt, de bántó szó soha. Tényleg segítő jelleggel érkeztek a megjegyzések, amikből valóban tanulhattunk. A sok élmény mellett ez volt a legpozitívabb az egész táborban.
Szénási Józsefné képeivel
A hölgyek egymást bátorítva adták be a jelentkezésüket a Sáska Tibor művészeti vezető által irányított táborba. Az ország különböző pontjairól érkeztek a különböző korú (még 92 éves is!) alkotók, sokan a fővárosból utaztak le a nyugalmas, csendes tőserdei táborba, ahol sem tévé, sem rádió, sőt, még Wi-Fi sem volt. Madárcsicsergés viszont annál több.
– Délelőtt három órán át kötelező témát rajzoltunk szénnel vagy grafittal, délután viszont mindenki szabadon választhatta ki a technikát és az alkotás tárgyát is – vette át a szót Erzsike. – A nap végén csoportos értékelésen estünk át, de munka közben is odajöttek hozzánk a művésztanárok, hogy segítsenek. A feladatok napról napra nehezedtek, a hét végén pedig egy szakmai bizottság elé tártuk az összes képünket, akik szintén elemezték azokat. Itt sem volt bántó, csak építő szó.
A szakmai zsűrinek egyáltalán nem az nyerte el a tetszését, mint amire a hölgyek számítottak. Zsuzsanna esetén például az első napi, kötelező témájú rajz lett a kiválasztott „mestermunka” az alkotó nagy megdöbbenésére.
Benkő Zsuzsanna alkotás közben
– Száz vonal százfelé futott rajta. Kerestem a helyes irányt, de így sem volt párhuzamos meg úgy sem, ezért aztán az egész egy – ahogyan ők is fogalmaztak – őszinte útkeresés lett. Igazság szerint az én stílusommal nem igazán tudtak mit kezdeni. A szakmai értékelésen annyit mondtak, az én szürreális képeimhez nem lehet hozzászólni.
– Igen, mert ők a modern festészetet képviselik – folytatta Erzsike. – Mi Jutkával pedig a realista vonalat érezzük a magunkénak. Azt fessük meg, ami belőlünk, a lelkünkből jön. Voltak képeink, amikre azt mondták, giccsesek. Most viszont nem ez a trendi, nem a valóságot tükröző, aprólékosan kidolgozott életképek kellenek, hanem a durva ecsetvonásokkal vászonra vitt, a realitás talajától elrugaszkodó színekből összerakott festmények.
Nagyné Sinka Erzsébet festményével
A három hölgy egyöntetűen azt mondja, tanultak a kritikákból. Ha ezek után ecsetet ragadnak, egy-egy berögzült rossz mozdulatnál a füleikben cseng majd művésztanáraik hangja. Azért Zsuzsa leszegezte, nem fog 180 fokos fordulatot venni, hisz a művészet valójában szubjektív az alkotó és a befogadó szempontjából is. Jutka viszont venni fog néhány nagyobb, durvább ecsetet, Erzsike pedig jobban rááll a színkeverésre a kész színek használata helyett.
Jutka, Erzsike és Zsuzsa felszabadult és boldog lehetett a bő egy hét során. Kiléptek beszűkült világukból, igazi művészi légkörbe csöppentek, ahol átszellemülhettek. Nem volt más dolguk, csak alkotni, enni és beszélgetni. Azt mondják, egyáltalán nem volt fárasztó ennyit rajzolni és festeni, hihetetlen módon élvezték, hogy csak ennek éltek. Tavaly voltak először így hármasban együtt alkotótáborban, a tőserdei után pedig hamarosan újra átadják magukat az élvezetnek, augusztusban Szilvásváradon folytatják a fejlődést, tanulást. Itt már nem lesz művészeti vezetőjük, a résztvevők inkább csak egymástól lesnek el néhány új fortélyt, technikát. Ezt is nagyon várják már, akárcsak azt, hogy megismerkedjenek más olyan művésztanoncokkal, akik ugyanazon tevékenység közben élik meg a legmélyebb pillanatokat, mint ők.
Fotók: Benkő Zsuzsanna gyűjteménye
