Burzás Ferenc és neje, Éva 60 éve kötötték össze az életüket. Mindketten kisgyermekként veszítették el édesanyjukat, így mindkettejük szívében volt egy nagy űr, amit csak sok-sok szeretettel lehetett betölteni. Ezt megkapták egymástól megértés, türelem, elfogadás és békesség formájában, így éltek le ők ketten egymás mellett már hat évtizedet.
A 84 éves Feri bácsi és a 79 éves Éva néni már nagyon várja a június 30-át, ekkor ünneplik ugyanis gyémántlakodalmukat. Pontosabban szólva ekkor lesz a nagy nap, a bulit viszont csak július 3-án, vasárnap tartják meg, hisz szeretnék, ha a család apraja és nagyja együtt lenne ezen az alkalmon.
– Illő módon ünnepeljük meg a házassági évfordulónkat, meghívjuk a gyerekeket és az unokákat egy közös ebédre az egyik helyi étterembe – kezdte Éva néni. – De kettesben is megtartjuk majd, ugyanis elmegyünk Hajdúszoboszlóra nászútra. Mindketten vízmű dolgozók voltunk, onnan mentünk nyugdíjba, így az Alföldvíz üdülőjében még ma is jut nekünk hely. Itt töltünk majd együtt néhány napot.
A hatvan év alatt szinte nem volt olyan nap, amit Éva néni és Feri bácsi egymás nélkül töltött volna. Össze voltak nőve, pedig a szerelem Éva néni részéről nem jött villámcsapásszerűen. A fiatal Burzás Ferencnek sokat kellett udvarolnia azért, hogy érzéseit viszonozzák.
– Nem nagyon akart kötélnek állni, mert a bálokon gyakran spiccesen mentem oda hozzá, ő viszont nagyon nem szerette az italt – emlékezett vissza Feri bácsi. – Két éven keresztül ment ez így, ha találkoztunk, próbálkoztam, de közben katona is voltam, meg aztán Pécsett is dolgoztam, úgyhogy sokat voltam oda. De mikor aztán indult Orosházán az üveggyár építése, sikerült munkát kapnom idehaza, úgyhogy többet tudtunk együtt lenni.
Sok testvér, kevés hozomány
Volt egy fontos közös szál kettejük életében, amely összefonta sorsukat. Feri bácsi ötévesen veszítette el az édesanyját, a mostohái sorra váltották egymást. Nehéz sora volt, lelkileg és anyagilag is sokat nélkülözött, a legtöbb segítséget a nővéreitől kapta. Éva néni négy éves volt, amikor meghalt az édesanyja. Ez a veszteség később összekötötte a fiatalokat, bár Éva néni az első két mostoha mellett megtapasztalt nehézségek után a harmadiktól aztán annyi szeretetet kapott, akár egy vér szerinti szülőtől. A „kusza” családi szálaknak köszönhetően sok gyerek volt mindkét családban, édesek és mostohák egyaránt, épp ezért a szülők nem tudták támogatni az ifjú párt.
– Nem volt semmink, csak a szegénység. Eleinte amit megkerestünk, megtermeltünk, azt azonnal feléltük, sokáig nem tudtunk félretenni semmit. Előbb apósoméknál laktunk, aztán kaptunk a téesztől egy tanyát. Az évek múlásával aztán a sok-sok kicsi spórolt pénz felszaporodott, és tudtunk venni Gyökeresben egy kis házat, majd 78-ban beköltöztünk a városba. Két gyermekünk született, bár a második miatt majdnem különmentünk – mesélte Feri bácsi.
– Az első szülésem után megkaptam a gyermekágyi lázat, rettenetesen beteg voltam – vette át a szót Éva néni. – Az orvos azt javasolta, ne vállaljunk több gyermeket, de ahogy teltek az évek, én nagyon vágytam másik babára. De nemcsak én, hanem a fiúnk is. Az uram viszont nem akart több gyerekeket, fülében csengtek az orvos szavai és nagyon félt attól, hogy bajom esik. Én erre úgy bemérgeltem magam, hogy fogtam a gyereket, és hazaköltöztem édesapámékhoz. Három napig bírtuk így külön, de abban a három napban is mindig jött hozzánk Feri. Aztán csak megenyhült, megszületett a kisebbik fiunk, és nem is lett hála Istennek semmi gondom.
Éva néni és Feri bácsi rengeteget dolgoztak. A téesz mellett otthon volt nekik a sok jószág, és velük együtt a sok tennivaló, de közös erővel minden feladattal megbirkóztak. A hétköznapok nehézségei kovácsolták össze igazán őket, hisz az eléjük gördülő akadályokat mindig együtt, egyetértésben hárították el. Ez a hosszú házasságuk titka.
Mindkét fél véleménye számít
– Meg kell hallgatni egymást, figyelni kell a másikra. Ne az legyen, hogy én ezt akarom és kész, meg kell megbeszélni, mit szeretne, hogy szeretne a másik. Így lehet csak közös nevezőre jutni – hangsúlyozta Feri bácsi. – Fontos a megértés, hogy elfogadjuk a másik véleményét. Mi sosem veszekszünk, mindig meg tudjuk beszélni szépen, nyugodtan a fontos dolgokat. Egymás mellett voltunk, vagyunk jóban is, rosszban is, mi, a két árva.
– Hallgatunk egymásra – folytatta Éva néni. – Előfordult, hogy munka után megivott Feri egy sört meg egy felest. Mondtam neki, hogy nem lesz ez így jó se neki, se nekem. Hamar belátta ő is, hogy nem ez a helyes út, így aztán teljesen letette az italt. Szegénykém, nem sok szeretetet kapott gyerekként, de én próbáltam pótolni ezt a hiányt. Összetartott, összekovácsolt minket a hasonló sorsunk, az óriási szegénység, amiben együtt kezdtük a felnőtt életet, amiből együtt sikerült kinőnünk. Most már megvan mindenünk, ami kell. Ha ér is bennünket valami, a gyerekeinknek nem kell gondoskodnia a sorsunkról, hisz félretettük már a végtisztességre valót is. Együtt, közös erővel.
Fotók: Horváth Bence
