Burzás Ferencet a véletlen sodorta a vőfélyi pályára, de néha épp a véletlennek tűnő események szövik a legszebb szálakat életünk történetébe. Így volt ez Feri bácsi esetén is, aki az első ominózus esetet követően munka mellett, mondhatni hobbiból vezényelt le lagzikat 30 éven át, és aki annyira ráérzett a szakma ízére, hogy még a csorvási vőfélyversenyen is többször megmérettette magát.
A Magunkért Egymásért Civil Egyesület kiállításán Burzás Feri bácsi vőfélybotja, kalapja, néhány régi fotója és egy-két róla szóló újságcikk is helyet kapott. Itt találkozhattam a 84 éves vőféllyel először, itt váltottunk néhány meleg szót, és a beszélgetésünk után néhány nappal itt mesélt nekem Feri bácsi erről a nagyon szép és nemes hivatásról. Az ő története 31 évvel ezelőtt kezdődött.
– Lagzira készült a családunk. A nagy esemény előtt két nappal, csütörtökön Szokolai Andi bácsi vőfély rosszul lett és kórházba került, így bizonyossá vált, hogy nem tudja majd a szombatra tervezett, kétszáz fős lakodalmat levezényelni. Legöregebb sógornőm lánya ment éppen férjhez, és persze alig merték elmondani neki, milyen nagy baj történt. Mikor hazaértem a munkából – mezőgazdaságban dolgoztam, traktoros voltam a téeszben – a rossz hír mellett azzal az ötlettel fogadott a feleségem, hogy legyek én az, aki elvállalja ezt a szerepet. Úgyhogy gyorsan el is kezdtem verseket memorizálni. Hála Istennek, volt miből készülnöm, akadt néhány kis rím a tarsolyomban, hisz mindig is szerettem a lakodalmakban felszólalni, szavalni. Az azonban csak ekkor derült ki a számomra, hogy egy vőfélynek mennyire felelősségteljes a feladata. A mi dolgunk egy egész napon át diktálni a tempót a vőlegény búcsúzásától kezdve az esküvőn át, az ajándékosztáson, a vacsora- és tortafelszolgáláson keresztül az új asszony és új ember bemutatásáig, és így tovább. Nekünk kell ügyelnünk arra, hogy az időpontok tartva legyenek, hogy azt az éjféli gyertyafénykeringőt valóban éjjel 12 órakor járja el az ifjú pár. Emellett feladatunk gondoskodni a jó hangulatról és arról is, hogy a kellő tiszteletet megadva búcsúzzon el és mondjon köszönetet a családjának menyasszony és a vőlegény egyaránt – mesélte Feri bácsi.
A hagyományokat őrizni kell!
Az első lakodalom remekül sikerült, és Feri bácsi számára akkora élményt nyújtott, hogy ezután még 91 lagzit vállalt el. Tavaly is lett volna egy felkérése, épp az egyik MECE tag unokájának nagy napján kellett volna segédkeznie, de a járványhelyzet miatt a lakodalom végül elmaradt. Feri bácsi azok közé a vőfélyek közé tartozik, akik még őrzik a hagyományokat. Verseiben (melyeket a környék ismerős vőfélyeitől gyűjtött össze a lagzik alkalmával, és melyeket egy kis füzetbe gyűjtött az évek során) ott a tisztelet, az alázatosság és nem utolsósorban a hit is.
– „Ma éppen, hogy virradt a reggel,
én már köszöntöttem szép szóval és szívvel.
De most a szívemet szorongás fogja el,
mert a házasság útján indulok el.
Hosszú az én utam, ahová indulok,
azért van az, hogy sűrűn felsóhajtok.
Hogy az életünk milyen lesz? Jó-e vagy szomorú?
Hát majd dolgozni fogunk, hogy ne fedje azt ború.
És most itt ünneplőben előttetek állok,
felröppennek előttem mind a szép álmok.
Emlékek kergetnek, és megremeg az ajkam,
mind arra késztetnek, hogy fejemet meghajtsam.
Meghajtom hát fejem előtted, drága édesapám,
mert az évek során oly sokat dolgoztál,
köszönöm néked sok szívességedet,
az Isten áldja meg minden lépésedet!
Örömben élj többszámos éveket,
Isten oltalmába ajánllak tégedet!
Mivel sürget már az idő, mindjárt útra kelek,
drága jó édesapám, Isten veled.”
Így szólt a vőlegényes háznál a szülői búcsúzás egy része. Megható gondolatok ezek, melyek a tiszteletet és a nagyrabecsülést fejezik ki. Talán mai füllel idegenül hangzik a szöveg egy-két sora. Elgondolkodtató a kérdés, vajon most is ehhez hasonló alázatosság van a szülő felé a gyermekekben? Persze azért Feri bácsi rigmusai közt is van egy-két tréfás, pajzán darab. Az est későbbi részébe ezek is bőven belefértek.
Csorváson versenyzett
– Csorváson a nemzetközi lakodalmas gasztronómiai fesztiválon kétszer is megmérettetem magam a vőfélyek között. Egyik alkalommal a negyedik helyen végeztem a tízből, emléklapot is kaptam. Nagyon szeretem ezt csinálni. 84 éves vagyok már, de ha lehetőségem adódna újra vőfélykedni, örömmel mondanék igent a felkérésre. Számomra mindig is boldogságot jelentett az ifjú pár mellett állni életük nagy napján, látni rajtuk az örömet, a szerelmet, és tudni, hogy én is a segítségükre lehetek abban, hogy az az alkalom felejthetetlen legyen – tette hozzá.
Feri bácsi azt mondja, talán annyiban volt más régen egy lakodalom, hogy 20-30 éve még a középkorosztály és az idősebbek is tudtak, szerettek mulatni. Nemcsak táncolni, hanem tényleg mulatni is. Körberopták az üvegeket, felszabadultan ünnepeltek együtt. Nem számított, ki mit szól, ki mit gondol. Élvezték a jó társaságot és a jó hangulatot.
Búcsúzóul álljon itt egy kedves kis pajzán versike Feri bácsi gyűjteményéből. Ezekkel a sorokkal búcsúzott ő is a vendégektől a lakodalmak végén.
„Kívánom, hogy az asszonyoknak ugyanúgy legyen jó férjük,
a férjeknek pedig jó feleségük.
A férfi társaimnak kívánok jól fölálló tehetséget
– 80 éves korukban az asztaltól is.”
