Óvodákban, általános- és középiskolákban tanító pedagógusok több évtizedes munkáját, türelmét, hivatástudatát és példamutatását köszönjük meg minden évben június első vasárnapján. A pedagógusnap alkalmából Gombkötő Valériát, az Eötvös József Katolikus Általános Iskola tanítóját kérdeztük meg többek között arról, mik ennek a pályának a szépségei, különlegességei vagy éppen nehézségei.
Gombkötő Valéria mindig is tanító szeretett volna lenni, már gyermekkorában elhatározta, hogy ezt a pályát választja.
– Az édesanyám még kicsit haragudott is rám, hiszen sokszor vettem magamnak kockás füzeteket gyerekként, amik játékból naplóként szolgáltak. Ebben írtam és javítottam ki a dolgozatokat.
Tanító és egyben óvónő is vagyok, amire szintén nagyon büszkén tekintek vissza. A gimnáziumi tanulmányaimat követően Szarvasra kerültem, az Óvónőképző Intézetbe. Két évet dolgoztam az Uzsoki úti Óvodában, amire mindig jó szívvel emlékszem vissza – idézte fel a kezdeti éveket.
Időközben férjhez ment, megszülettek a gyermekei, ezt követően viszont már nem az óvodába ment vissza dolgozni. Bár nagyon jól érezte ott magát, tanítani szeretett volna, ezért 1988-ban jelentkezett az akkor még Eötvös Téri Általános Iskolának hívott intézménybe. Azóta is ott dolgozik, az idei már a 34. tanéve volt. Gombkötő Valéria idén nyugdíjba vonul, de ez nem jelenti azt, hogy ne talált volna magának valami különleges elfoglaltságot. Szertartásvezetőként szeretne örömet szerezni névadókon, esküvőkön, megerősítő esküvőkön.
A pedagógusi pálya legszebb pillanatai számára azok voltak, amikor az első osztályos gyerekeket megtaníthatta írni és olvasni, a nagyobbakkal pedig megismertethette a magyar nyelv és irodalom tantárggyal a könyvek és az olvasás szeretetét. A nehézséget sosem maga a tanítás jelentette, hanem hogy mindig alkalmazkodni kellett az adott kor elvárásaihoz.
– Az évek során persze változtak a gyerekek, a különböző helyzetek, ehhez kellett mindig felvenni a lépést és a ritmust, hogy a mai kornak is megfeleljen az ember elvárásban vagy a gyermekekhez való hozzáállásban. Ebben a kor vívmányai is nagy segítségünkre voltak, hogy mi is mindig meg tudjunk újulni.
Én is amikor csak tudtam, folyamatosan képeztem magam az évek során, elvégeztem a Tanítóképzői Főiskolát, közoktatásvezetői szakvizsgát szereztem, 2018-ban pedig mesterpedagógus lettem. Voltam igazgatóhelyettes 13 éven keresztül, 3 igazgató mellett dolgozhattam és természetesen osztályfőnöki feladatok is vártak rám az évek során. Összességében tehát nagyon elégedett vagyok és sok szép emlékkel megyek majd nyugdíjba – mondta.
Mint mondta, nagyon szeretett pedagógus lenni, mindig igyekezett mind a tanítványokkal, mind a szülőkkel egy jó, szeretet- és tiszteletteljes kapcsolatot kialakítani. Végezetül egy olyan emléket idézett fel nekünk, ami szintén mindig megdobogtatja a szívét, ahányszor csak visszagondol rá. Néhány évvel ezelőtt a Főtérről sétált haza, amikor egyszer csak arra lett figyelmes, hogy egyik korábbi tanítványa tart bemutatót a gördeszkájával.
Az egykori tanítvány egy pillanatra félbehagyta a bemutatóját és a következőket mondta el hangosan a nézőközönségnek:
Itt van az én drága tanítóm, akinek én nagyon sokat köszönhetek. Leginkább azt, hogy ember lettem.
Mint mondta, ezek azok a pillanatok, melyekre visszagondolva egy esetleges nehezebb időszak során is tudja a pedagógus, hogy érdemes volt annak idején belevágni.
