Kocsis Évi és bátyja, Jocó huszonnégy ujjal látta meg a napvilágot. Szüleik nem voltak kétségbeesve, hisz édesapjuk is mindkét kezén-lábán hat-hat ujjal éli az életet. Gyerekként nem kevés nehézséget okozott ez a másság a testvérpárnak, de ahogy teltek felettük az évek, megtalálták a polidaktilia humoros oldalát is. Ma már mindketten azt mondják, örömmel viselik plusz ujjaikat, sőt, remélik, gyermekeik is öröklik majd ezt a különleges „családi vonást”.
Évinek és Jocónak nemcsak a kezén, hanem a lábán is hat ujja volt, lábaikról a pluszokat még gyermekkorukban műtötték le. Nem esztétikai, hanem inkább egészségügyi okok és a praktikum miatt, a hatodik ujjak ugyanis nem fértek el a zárt cipőben. Kiskorukban nem okozott nekik különösebb gondot a polidaktilia, leszámítva a többi gyerek gúnyos, rosszindulatú megjegyzéseit.
– Általános iskolában sokat csúfoltak a többiek. Azt mondták, mutáns vagyok, én meg még azt sem tudtam, mit jelent ez a szó – emlékezett vissza Évi. – De hát ilyenek a gyerekek. Aztán a középiskola első osztályában jött hozzánk egy új fiú, aki teljesen más szemszögből, humorosan közelítette meg a hatujjúságomat. Valahol neki köszönhetem, hogy elfogadtam önmagam.
Az a bizonyos kézen számolás…
Gond tehát nem volt a hatujjúsággal, de azért az elsős matematikaórák egyike örökre emlékezetes marad Évi számára. Az a bizonyos kézen számolás nem ment túl egyszerűen. Nem azért, mert Évi nem tudta, hány ujj van egy kezén, hanem mert a pedagógus nem volt tisztában a kislány különleges helyzetével.
– A tanító nénink megkért minket, hogy mutassunk a kezünkön ötöt – folytatta Évi. – Én ugye behajlítottam az egyik ujjam, mert hát nekem úgy jött ki az öt. De mivel ő nem tudta, hogy hat ujjal születtem, ezért kijavított. Én csak hallgattam elszontyolodva, tudtam, hogy jól csinálom a dolgom, mégsem mertem szólni neki. Aztán kérte, hogy mutassunk hatot. Feltettem az egyik kezem, ő meg persze mondta, hogy a másikat is emeljem már fel mellé, de én csak makacskodtam csendesen. Leszidott, mert azt hitte, direkt ellenkezem. Emlékszem, sírva mentem haza. Aztán másnap bement hozzá anyukám, és elmondta, mi is a helyzet.
Hat sört kérek…Mondom hatot!
Ma már Évi mosolyogva tekint vissza erre az esetre is, de ennél jóval szívesebben emlékszik a gimis idők poénos helyzeteire. Arra, mikor együtt mentek bulizni, és ő kérte ki a kört.
– Hat sört kérek! – mondtam, és felmutattam a kezem. Persze ötöt adtak, mert nem vették észre, hogy én komolyan hatot mutattam. A középiskolában sokan viccelődtünk a kezem miatt, például megkérdezték a barátaim azt is, ha be akarok mutatni a középső ujjammal, akkor melyiket teszem fel. Mivel nekem a harmadik ujjam a plusz, ezért a gyűrűstől számított negyediket nevezem középsőnek. Ez a kettő voltaképp alakját és méretét tekintve is egyforma. Azt is sokan megkérdezték, hogy ha majd megkérik a kezem, melyikre kell a vőlegényjelöltnek felhúznia a gyűrűt. Itt már azért egyszerűbb a válasz: a kisujj mellettire – mondta Évi.
A kesztyűhasználat kicsit megnehezíti a Kocsis testvérek életét, de erre is találtak már megoldást, konkrétan azt, hogy a kisujjukat és a gyűrűsujjukat egy lyukba dugják. Nem a legkényelmesebb így, de már megszokták.
Plusz ujj, plusz pénz
Évi nagyon szereti a szépet, épp ezért a műkörmöket is. Erről is van egy jó sztorija.
– 18 évesen lázasan készültem a szalagavatónkra, megvolt már a fodrászom, jártam szoláriumba, és kerestem egy manikűröst is a nagy alkalomra. Elmentem egy hölgyhöz, aki ránézett a kezemre és azt mondta: plusz ujj, plusz pénz. Tőle gyorsan elköszöntem. Aztán találtam egy hatujjú műkörmöst, aki nem csinált ebből gondot.
Évi azt mondja, vannak dolgok, amiben nem olyan jó a sokujjúsága miatt, ilyen például a komoly kézügyességet igénylő aprólékos munka (lásd: gyöngyfűzés), de ez valószínűleg a görbe hüvelykujja miatt megy neki nehezebben. A labdajátékokban viszont kifejezetten jó, hisz sokkal könnyebben el tudja kapja és jobban meg tudja tartani a lasztit.
„Gyere, nézd meg nyugodtan közelebbről!”
– Látod, van előnye is a hatujjúságnak. Én tényleg örülök annak, hogy így születtem. Érdekes, mi hárman vagyunk testvérek, de az idősebb bátyámnak csak öt ujja lett. Szeretném, ha a gyerekeim is örökölnék a sokujjúságot. Esélyük van rá, hisz a családban a felmenőink közt igen gyakori volt a polidaktilia. Az érettségire készülve sokat olvastam a témáról, sőt, családfát is kutattam, és megtudtam, szinte minden generációban megjelent nálunk a hatujjúság – folytatta.
Az ősmagyar hitvilág szerint hat ujjal a táltosok születnek, Ady Endre is kiváltságosnak tekintette magát emiatt. De Évi és Jocó még nem tapasztalta magán sem a boszorkányság, sem a sámánizmus jeleit. Ami biztos, hogy mindketten élvezik, amikor az emberek észreveszik a különlegességüket. Sokszor látják, hogy a körülötük lévők lemerevednek, amikor meglátják a hat ujjukat, és nem akarnak hinni a szemüknek, épp ezért újra meg újra megszámolják azokat. Ma már mindketten lazán odaszólnak bárkinek: „Igen, hat ujjam van. Gyere, nézd meg nyugodtan közelebbről!” Élvezik, hogy nem átlagosak.
Fotók: Horváth Bence
