- hirdetés -

Május közepén az ország ötödik legnagyobb településén, Pécs városában rendezték meg az idei főiskolai és egyetemi bajnokságot a birkózó sportban mindhárom szakág számára. Az Orosházi Birkózó Egyesület egy versenyzővel, a Szegedi Tudományegyetemet képviselő Bojtor Gellérttel szerepelt a versenyen.

Az ország több egyeteméről is képviseltették magukat birkózók az idei bajnokságon, népes küldöttség érkezett a hazai pályán szereplő Pécsi Tudományegyetemről vagy éppen a fővárosi Testnevelési Egyetemről. A Szegedi Tudományegyetemről hosszú idő után vett részt újra birkózó az egyetemi bajnokságon.

Bojtor Gellért hat év után vett részt ismét birkózóversenyen, a 97 kilogrammos súlycsoportban indult el mind a kötött-, mind a szabadfogású mezőnyben. Előbbi kategóriában összesen négyen mérlegeltek, az U23-as világbajnoki ezüstérmes ESMTK-s Losonczi Dávid ellen ugyan nem volt ellenszer, másik két ellenfelét viszont magabiztos birkózással felülmúlva a dobogó második fokára állhatott fel.

Következhettek a szabadfogásúak küzdelmei, ahol ketten mérlegeltek. Tapasztalt birkózó és egyben a súlycsoport tavalyi egyetemi bajnoka ellen lépett szőnyegre, de sikerült megnyernie az összecsapást és így a már meglévő ezüstérme mellé egy aranyat is szerzett.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.