Sokan nem is sejtik, hogy Borsi Vince, a Táncsics gimnázium egykori népszerű testnevelő tanára nem Orosházán látta meg Isten szép világát. 1952-ben költözött családjával városunkba.
Borsi Vince 1938-ban született Endrődön. Édesapja a község aljegyzője, később jegyzője volt, édesanyja pedig tanítónőként dolgozott. Főhősünk hét éves volt, mikor a háború véget ért.
Számukra szerencsétlenül alakult a felszabadulás, mert az utolsó napok egyikén német gyújtóbomba találat következtében leégett a házuk – Endrődön egyedüliként. Szovjet tankok bújtak a vadgesztenyék lombja fedezékébe, de meglátták őket és a légitámadás után a tankokkal együtt pusztult a szülői ház is. A nélkülözés, az élelmiszerhiány ellenére szép emlékként él benne a ’45 utáni időszak.
– A kertünk vége a Körös holtága partjára ért, mi pedig korunknak megfelelően önfeledten játszottunk, fürödtünk pecáztunk. Télen levittük a jégre a szánkót és befogtuk elé egyik állandó játszótársunkat – a kutyát. Nem törődtünk a bajokkal. Emlékszem egyszer még tutajt is csináltunk és tutajoztunk a holtágon. Ezzel két probléma volt. Egyrészt nemigen tudtunk úszni, másrészt a tutajt a leszerelt tyúkólajtó szolgáltatta. Édesanyámék egyiknek sem örültek, mikor megtudták. Máskor, télen az épp csak befagyott holtágon a bátyám alatt beszakadt a jég. Kimászott, de a házba nem akart felmenni, mert azonnal lebukott volna. Én mentem be és a kabátom alatt csempésztem ki neki száraz ruhát. Persze azért kiderült ez is. A háborúból ottmaradt lőszereket szedtük össze, kiszedtük belőle a magot, a lőport pedig meggyújtottuk. Az egy-két ilyen esettől eltekintve nem voltam rossz gyerek. Persze más is volt akkoriban a gyerekek mentalitása, a szülői, pedagógusi tekintélyhez való viszonya – kezdi a gyermekkor felelevenítését Borsi Vince.
Családjukban édesanyja képviselte a szigort, bár – mint mondja – ő sem vitte túlzásba. Azért előfordult, hogy a sarokba állva kellett hosszasabban elgondolkodniuk valamely csínytevésen. Mindenben benne volt, de nem volt hangadó, vagy vezér típus. Az iskolában is megállta a helyét. Édesapját oda helyezték, ahol szükség volt rá. Így került a család előbb Gerendásra, majd már B-listásként Orosházára. Az általánost már itt fejezte be.
– A Táncsics gimnázium első fele és a tornaterem akkor készült el, oda mentem továbbtanulni. Itt jött az életembe a sport. A gimi híres tanára, Glózik Pál vitt bele. Atletizáltam, kosaraztam. A tanulás itt már nem az első helyen volt. A gimnáziumban sem feszegettem a határokat, de az akkor divatba jött gumitalpú cipőnek köszönhetően egy igazgatói intőt azért összeszedtem. Nem nekem volt ilyen, hanem az akkor kezdő tanárnak, Keller Józsefnek. Cigiztünk a wc-ben, Keller tanár úr pedig a gumitalpú cipőjében hang nélkül megérkezett. In flagranti volt, másnap pedig megkaptam az igazgatóit. Meg kell jegyeznem, hogy csak itt-ott kipróbáltam, sosem lettem dohányos – meséli mosolyogva.
Az érettségi után jogi egyetemre szeretett volna menni, de a származása nem volt megfelelő az akkori rendszer számára. Mint úgynevezett „egyéb származásút” nem vették fel. Ipari tanulónak állt. Később az országos tanárhiány miatt elindított, gyorsított tanítóképzőn fordult az iskola felé, majd elvégezte a Testnevelési Egyetemet, de ez már nem tartozik a gyerekkorhoz, ez már egy másik történet…
