Harmincöt éves szolgálatáért nemrégiben törzsgárda elismerést vehetett át az Ifjúság utcai óvoda óvónője, Mikó Zsuzsanna, akinek ez az első és eddig egyetlen munkahelye.
Zsuzsa már általános iskolás korában eltervezte, hogy óvónő lesz. Ez az elhatározása nem is változott később sem. A főiskola elvégzése után az Ifjúság utcai óvodába került. Azóta is ide érkezik meg minden reggel. A Tesco mellett laknak, így minden nap tizenöt kilométert hajt a biciklivel.
– Hogyan kezdődött, mikor derült ki, hogy erre a pályára jön?
– Annak idején az utcánkban sok gyerek volt, sokan kisebbek nálam. Velük foglalkoztam, játszottam. Testvéreimmel ugyanígy és a gyerekszeretet vitt, irányított erre a pályára. Nem volt problémám a pályaválasztással.
– Mi ebben a hivatásban a legszebb?
– Borzasztó őszinte, kedves kis csemetéket ismer meg az ember, akik tele vannak pozitív energiával, tele vannak érzelemmel. Aztán itt vannak a szülők. Tudom, hogy micsoda mérhetetlen felelősség és bizalom, hogy nekem adják a gyermekeiket, hogy nevelgethessem. Egyáltalán együtt lenni a gyerekekkel, az egy csoda.
– Mi benne a legnehezebb?
– Az a legnehezebb, hogy sajnos vannak gyerekek, akiknek nem biztos, hogy mindig tudok segíteni. Egyre több az olyan kisgyerek, akinek a családi háttere olyan, vagy netán fogyatékkal élő és az ember kompetenciái végesek. Nem mindig tudom megadni nekik azt amit szeretnék és ez érzelmileg nagyon meg tud viselni.
– Ha most varázsütésre ismét tizenhat éves lenne …
– Újra csak óvónéni lennék.
– Meddig lehet ezt a hivatást jól folytatni?
– Szerintem addig, amíg az emberben meg van a tűz, él a gyerekszeretet. Ha az egészségi állapota engedi, akkor a végtelenségig. Amíg nem ég ki az ember és nem munkának érzi, amit csinál. Buli bejönni a lurkók közé reggelente, mert mindig van valami, amit hol ők, hol én kitalálunk és egy nagy játék a vége.
– Mi a legnagyobb különbség a harmincöt év előtti és a mostani óvoda között?
– Kihívásokban most egész más. A gyerekek adottak. Egy háromévesnek az kell, hogy ölbéli legyen, egy hétévesnek, hogy okosan felkészítsem az iskolára. Most sokkal több az adminisztráció, ami elveszi az időt és ami régen nem volt ennyi. A régi szülők kicsit felelősségteljesebbek voltak. Mostanában mást várnak el tőlünk. Többen úgy gondolják, hogy beadják ide a gyereket és egy iskolaérett gyerek fog kijönni. Ezért mindent meg is teszünk, de a család mindent visz. Otthon is kell a gyerekkel játszani, rajzolni, és beszélgetni, beszélgetni, beszélgetni. A mostani felgyorsult világban erre sokaknak már nem jut energiája.
– Van kedvenc, gyerekekkel közös elfoglaltsága?
– Nekem a torna mindent visz. A gyógytorna és mozgásfejlesztés a másoddiplomám. Mindenféle eszközöket hozok be és különböző kihívások elé állítom őket. Ilyen téren nagyon bátrak a háromévesek is. Mindennek nekivágnak, legfeljebb segítséget kérnek.
Eddig tartott az interjú, mert míg beszélgettünk Mikó Zsuzsannával, a gyerekek főztek és az elkészült ételeket óvónéninek meg kell kóstolni…
