- hirdetés -

Hamarosan elkezdődhet az új triálpálya kialakítása Orosházán, hiszen sikeres volt az a pályázat, amit az önkormányzat nyújtott be a triál sportág képviselőinek bevonásával. A minden igényt kielégítő és a szakág által jóváhagyott elemekkel ellátott park a Mátrai Stadionban kap helyet.

Három évvel ezelőtt indította el a magyar kormány azt a programot, amelynek keretében különböző görparkokat, futóköröket, bringaparkokat alakítanak ki. Az elmúlt évben 56, idén pedig további 50 darab ilyen létesítményre biztosított forrást a kormányzat. Az Aktív Magyarországért program részeként meghirdetett Országos Bringapark Programban orosházi önkormányzat sikeresen pályázott.

Sikeresnek bizonyult a pályázat a triálpálya megépítéséhez (Fotó: Horváth Bence)

– Ebben a projektben BMX-freestyle, illetve kerékpáros triál pályák kialakítására van lehetőség. Felmérve és meghallgatva a helyi fiatal sportolók igényeit, a tavalyi év utolsó testületi ülésén pedig meghoztuk az ezzel kapcsolatos döntéseket. Néhány nappal ezelőtt kiderült, hogy pozitív elbírálást kapott a pályázat – tájékoztatta lapunkat Bojtor István alpolgármester.

Hozzátette, hogy a két pálya megvalósulásához szükséges összeg 34 millió forint. Ebből a maximális lehetőségek kihasználásával 17 millió forintot nyert el az önkormányzat, a fennmaradó 17 millió forintot pedig saját forrásból biztosítja a város.

Országos bajnokságokat és edzőtábort is szeretnének majd rendezni (Fotó: Horváth Bence)

Az elképzelések szerint a triálpálya a Mátrai Stadionban kap majd helyet, aminek a megtervezésében nagy szerepet vállaltak a helyi triálos kerékpár sportág képviselő is. A helyi sportolók közül Pocsai Richárd, Csanda Dorián, Szőke Krisztián, illetve a sportszakági elnök, Hegedűs László is közreműködtek.

– Bízunk benne, hogy minél hamarabb elkészül az új pálya, ahol mindenképpen szeretnénk különböző eseményeket, versenyeket szervezni. Pár év múlva akár egy országos bajnokságot is megtarthatunk itt, de edzőtáborokat is lesz lehetőségünk megvalósítani – fogalmazott Pocsai Richárd, hozzátéve: remélik, hogy az új pályával Orosházán nő a sportág népszerűsége és majd több fiatal próbálja ki a triál kerékpározást.

A pálya látványterve így fest (Fotó: Extreme Bike Show)

Tavaly egy színvonalas nemzetközi versenyt már szerveztek a főtérre, erről a céljukról pedig 2022-ben sem tettek le. Szeretnék ismét emlékezetessé tenni az extrém sportok iránt rajongók egyik nyári hétvégéjét, a tervek szerint július 2-án tartják majd meg a versenyt. Céljuk, hogy tovább emeljék a színvonalat még több külföldi résztvevővel és magyar versenyzővel, valamint egy lehetséges koncerttel kapcsolatban is folynak a tárgyalások.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.