- hirdetés -

Az NB I/B keleti csoportjának listavezetője, az Orosházi FKSE csapata nem tétlenkedik, a fiúk január harmadikám munkába álltak és megkezdték a felkészülést a február elején folytatódó bajnokságra. Kovács Attila vezetőedzővel beszélgettünk a tavaszi tervekről.

Ebben az évben új rendszer szerint bonyolítják le a második vonal bajnokságát. Az alapszakaszt követően a keleti és a nyugati csoport első öt helyezett csapata rájátszásban dönti el a bajnoki cím és feljutás sorsát. A két csoport alsó háza szintén rájátszást vív a kiesés elkerülése érdekében. Ennek fényében kérdeztük a fiatal trénert a tavaszi várakozásokról, a felkészülés ütemezéséről.

Kovács Attila a héten még nem kér teljes intenzitást (Fotó: Horváth Bence)

– Az első héten még nem teljes intenzitással dolgozunk. Napi egy esti edzés van ütemezve, inkább ilyen hozzászoktató jelleggel. A hét végén lesz egy idény nyitó csapatépítő program, disznóvágáson vesz részt a társaság Gellértegyházán. Hétfőtől kezdődik a felkészülés keményebb része. Ott már napi két edzés lesz. Délelőtt vagy kondi edzés, vagy teremben, esténként pedig alapozás és taktikai edzések. Minden héten játszunk felkészülési mérkőzést. Rossz hír az orosházi szurkolóknak, hogy ezek – talán egy kivételtől eltekintve – nem hazai környezetben zajlanak. Jövő héten, 12-én lesz egy teszt mérkőzésünk Debrecenben, az EB. helyszínén. A Főnix Aréna egyik pályáját teszteljük. Itt jelen állás szerint a Békés csapata lesz az ellenfél. A következő héten az Ózddal játszunk. Hogy ne kelljen annyit utazni, közel féltávon, Füzesabonyban mérkőzik a két csapat. A következő felkészülési meccs még nem fix, vagy egy szerb csapat jön, vagy megyünk a Fradi U21-es csapatához, az utolsó edzőmeccsünk pedig Törökszentmiklóson az NB II-es listavezető ellen lesz.

Reméljük Németh László Salgótarjánban is sokszor betalál (Fotó: Horváth Bence)

A csapatnak jelenleg két hiányzója van. Pajkó Laci betegség miatt csak jövő héten kezd, Takó Dani pedig a párjánál volt Ecuadorban és a hazatérés az Omikron miatt nem egyszerű, de ő is megérkezik még a héten. A többiek itt vannak és egészségesek. A srácok és a vezetőség is reméli, hogy az őszi szezonban megszerzett elsőséget meg tudják tartani, hogy jó esélyekkel mehessenek a rájátszásba.

A bajnokság az OFKSE felnőtt csapata számára február 5-én, Salgótarjánban folytatódik, hazai pályán pedig február 13-án, a Mezőkövesd ellen lépnek pályára Németh Laciék.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.