Nem hétköznapi kikapcsolódás – Évtizedek után kezdett el újra festeni Varga Ferenc

Ugyan régebben nem egyszer fogott ecsetet a kezébe, mégis az utóbbi években vált állandóvá számára a festészet. Varga Ferenc 2019-ben döntött úgy, hogy ismét felidézi régi kedvenc elfoglaltságát, azóta pedig el sem tudná máshogy képzelni vasárnap délutánjait, mint hogy ne a saját kis erre a célra kiépített műhelyében alkosson.

Bár Varga Ferenc mindössze két évvel ezelőtt kezdett el újra komolyabban is foglalkozni a festészettel, azért ez a folyamat mégsem volt előzmény nélküli.
– Még középiskolába jártunk és egy debreceni osztálytársammal Gyulaváriban voltunk nyári gyakorlaton, alapból az ő hobbija volt a festés. Így történt, hogy egyszer a vízparton elkezdett festeni, én pedig gondoltam, akkor csatlakozok hozzá, én is festettem egyet. És annyira tetszett neki, hogy nekem adta az állványt és az összes festéket, temperáját.

Éltem is ezzel a lehetőséggel, folytattam is olyan 5-6 éven keresztül, akkor is autodidakta módon, majd olyan 25 éves korom körül is volt egy fellángolás még egy olyan 4-5 évig, de ezt követően nagyon hosszú ideig nem vettem ecsetet a kezembe, hiszen mindig történt valami, legyen az munkahelyváltás, lakáscsere, a családommal, a gyerekeimmel töltött idő – idézte fel.

Ez 2019-ben változott meg, amikor addigi lovas tanyájukról beköltöztek a városba és kicsit több szabadideje lett ahhoz, hogy ismét elővegye ezt a hobbit. Gyorsan beszerezték az ecsetet és vásznat és kezdődhetett is az alkotás. Mint mondta, nem is akarja ennél komolyabban venni, számára a festmények készítése a megfelelő kikapcsolódás részét jelentik. Ugyan gondolt arra is, hogy csatlakozik valamilyen csoporthoz, ezt azonban hétköznaponként nehezen tudná összeegyeztetni munkájával, nem tudna szervezett keretek közt mozogni.

Elárulta, azért a mintegy 30 évnyi kihagyást természetesen megérezte, de miután ismét több időt tudott a képekre fordítani, ez bőven megtérült.

Vasárnap délutánonként azonban már nehezen tudna más elfoglaltságot elképzelni magának, ehhez pedig saját műhelyet is kialakított magának.
– Kivonulok, és itt alkotok, persze sokkal jobban menne heti 3-4 alkalommal, mert tanult mesterség nélkül nehéz dolog ez, de éppen ez benne a jó, hogy nincsenek is különösebb elvárásaim magammal szemben. Nincsenek olyan kihívások, hogy például az egyiknek már holnaputánra kész kell lennie, hanem a saját magam tempójában csinálhatom.

Egy-két barátomnak, akik szintén ragadnak néha ecsetet a kezükbe már mondtam, hogy jöjjenek bátran a műhelybe, hiszen elférünk, hozzák bátran a felszerelésüket és a festés mellett tudunk kicsit beszélgetni vagy akár feltenni egy pörköltet is, tehát egy kellemes napot eltölteni közösen úgy, hogy akár még valami épkézláb dolog is kisülhet belőle – árulta el.

Ahogyan csak tudja, igyekszik képezni magát, sokat néz festős videókat, melyekből igyekszik megtanulni a különböző stílusokat, mozdulatokat. Kézügyességének egyébként már a katonaságnál töltött időszakánál is hasznát vette, amikor számos vele együtt szolgáló katonának készítette el a leszerelős zászlóját vagy, ahogy akkor emlegették, kapcáját.

– De hát már az is vagy 40 évvel ezelőtt volt. Ahhoz képest próbálom egy kicsit más szemmel, más kézzel megalkotni ezeket a tájképeket. És egyébként a legkisebb lányom számít a legnagyobb kritikusomnak, ha valaki, ő mindig megmondja, ha valami hiányosságot érez a festményeken – tette hozzá.