A sorozat címe adott, most mégis nagyon úgy érzem, a „gyerek” kifejezés abszolút nem illik a főszereplőnkre. Nemcsak azért, mert János már 12. osztályos tanulója a Székács Evangélikus Iskolának, hanem azért is, mert céltudatos személyisége, eddig megszerzett élettapasztalatai alapján sokkal inkább mondanám őt felnőttnek, mint egy nagy kamasznak. Ha velünk tartanak, valószínűleg Önök is így fognak vélekedni.
Csütörtök délelőtt van, mégis két időpontot is felajánlottál a beszélgetésre. Hogyhogy ennyi lyukas órában bővelkedsz?
– Az idegennyelv-órák miatt van ennyi szabadidőm. Már 11. osztályban előrehozott emelt szintű érettségit tettem angolból, idén pedig németből is megcsináltam. Megvan a nemzetközi angol felsőfokú nyelvvizsgám is, a németnek épp most várom az eredményét, így nekem már nem kell nyelvórákra járnom az iskolában.
Ez nem semmi. Azt hiszem, sejtem, melyek (voltak eddig) a kedvenc tantárgyaid.
– Az angol már általános iskolás koromban a szenvedélyemmé vált. A tanárom, Misurda Ilona nagyon megszerettette velem, az órákon rengeteg sikerélményt szereztem, egyszerűen öröm lett számomra a nyelvtanulás. Azután már a szabadidőmben is nagy élvezettel vetettem bele magam az angolozásba, úgy éreztem, a belefektetett energiának meglesz az eredménye. Most, a vizsgák előtt több magántanárhoz jártam egyszerre, személyesen és online is, mert az az elvem, hogy ha valamit csinálok, akkor vagy 100%-ban odateszem magam, vagy inkább bele sem kezdek.
Nem vagy túl szigorú önmagaddal szemben?
– Szeretem magasra tenni a lécet, és még inkább szeretem megugrani azt. Maximalista és célorientált vagyok, egyszerűen ilyen a természetem. Jó érzés, hogy most már idegen nyelven is magabiztos lehetek. Az Keresztény Iskolák Nemzetközi Szövetségének (ACSI) konferenciáján idén már második alkalommal lehettem csoportvezető, öröm, hogy nemcsak a világi, hanem a vallási témákban is ki tudom fejezni magam angolul.
Fontos számodra a hit?
– Igen, mindig is az volt. Református óvodába jártam, most evangélikus iskolában tanulok, pedig egyébként római katolikus vagyok. Vasárnaponként kántori szolgálatot teljesítek az orosházi és környékbeli templomokban 12 éves korom óta. 16 évesen az Egyházi Tanácsosok Testületének tagjává választottak, és erre nagyon büszke vagyok.
Hogyan képzeled el a közeli jövődet? Merre tanulnál tovább szívesen?
– Számomra fontos, hogy emberek között lehessek, és hogy kamatoztathassam az idegennyelv-tudásom. Jelen pillanatban úgy gondolom, a nemzetközi gazdálkodás szak lenne számomra a legideálisabb, mert ebben mindkét irányvonal benne van. Régóta érdekel a közgazdaságtan, a KEVIN-en, vagyis a Középiskolások Egyetemi Innovatív Versenyén csapatommal már többször is részt vettünk, kétszer a második, egyszer a harmadik helyen végeztünk. Idén tavasszal a Pénzügyi Tudatosság Országos Verseny és Diákfórum nevezőiből sikerült bejutnunk az országos döntőbe, mégpedig a megyéből elsőként.
Térjünk át a hobbira! Mi tölt fel téged?
– Az úszás nagyon kikapcsol. Az viszont elég nagy bosszúságot okoz, hogy Nagyszénásra kell átjárnom edzeni. Bár még ez a jobbik eset, hisz régebben Tótkomlósra és Hódmezővásárhelyre ingáztunk, így a másfél órás edzés rögvest három órás lett. Szomorú vagyok, hogy Orosházán nincs lehetőség úszni, pedig a versenyúszóink nagyon szép eredményeket érnek el. Nyolc éve vagyok tagja az Orosháza Úszóegyesületnek, van néhány érmem nekem is, 100 méteres gyors- és 100 méteres mellúszásból a Diákolimpia helyi fordulóján régebben ezüstérmes lettem, és egyszer gyorsváltóban a megyei fordulón megszereztem csapatommal az első helyet. A sport mellett hegedülök a helyi művészeti iskolában, tagja vagyok a vonószenekarának is, mellyel a Bihari János Hegedű-Gordonka-és Vonós Kamarazenei Fesztiválon évről évre arany és kiemelt arany minősítéseket szerzünk. Zongorázni is tanultam, azt a tudást ma már leginkább a templomban az orgona mögött kamatoztatom.
Nem is tudom…Valahogy a beszélgetésünk kezdete óta ott motoszkál bennem a kérdés: biztosan Magyarországon képzeled el a jövődet?
– Jók a megérzései, mert nem, valóban nem itt képzelem el az életemet. Már 13 éves korom óta nem. Erre van egy jól bevált mondatom, miszerint „nem azért, mert itthon nem jó, hanem mert lehet, máshol jobb.” Szeretnék más kultúrákat megismerni, új tapasztalatokat szerezni. Ez az érzés erősödött meg bennem akkor is, amikor cserediákként kint tölthettem egy kis időt Németországban.
