Sokszor írtunk már Orosháza népszerű cipész mesteréről különböző évfordulók, vagy épp a gyönyörű szegedi papucs kapcsán, de milyen gyermekkor után ült a háromlábú székre. Erről beszélgettünk.
András Nagyszénáson született, 1952-ben. Szülei éppen válófélben voltak és a kisfiút és nővéreit állami gondozásba adták. Öt év után nagyapja testvére hozta ki az intézetből, hozzá került, Gyoma és Dévaványa közé, Póhalomra, a tanyára. Nem úgy telt az ideje, mint az átlag öt-hat éves gyerekeké, akiknek fő foglalkozása ilyen idősen a játék. A jószágokra – tehenekre, disznókra – vigyázott reggeltől estig, míg egyszer csak úgy nem járt, mint Petőfi hőse, Kukorica Jancsi.
– Egyik nap – biztos valami „fontos” elfoglaltságom lehetett – de elmentek a jószágok. A kukoricásban, meg mindenütt keresték. Hajnal lett, mire mind előkerült. Nagyon nem kaptam ki, de lényeg az, hogy ekkor kitelt az időm a tanyán. Megkeresték valahogy anyámat és visszavittek hozzá Nagyszénásra. Anyám és nevelőapám, Varga Imre neveltek fel két nővéremmel együtt, akiket szintén hazahoztak az intézetből – meséli András.
Nagyszénáson járt általános iskolába, mellette vigyázott a birkákra, libákra. Nem szerette az iskolát, illetve az azzal járó kötöttséget. Mint mondja úgy volt, mint az Indul a bakterház főhőse, Bendegúz, hogy az állatokkal, kinn a mezőn jól elvolt, bár ebből is akadt konfliktusa néha.
– A játék itt sem volt jellemző. Ugróiskola, vagy néha, nyáron fociztunk a többiekkel, bár ez sem volt igazi, hiszen rendes focink nem volt, csak valamilyen labda. Kis konyhakertet csináltam, azt gondoztam. Nem voltam rossz gyerek, jobbára szót fogadtam, bár volt, hogy ellenkeztem. Néha nem akartam menni legeltetni. „Juli nem megy legeltetni, meg Mari sem, csak mindig nekem kell?” Ilyenkor hol a mama, hol anyám a papucsával térített jobb belátásra. Kirándulni egyszer voltam, mikor valaki nem tudott elmenni az osztálykirándulásra és betettek helyette – emlékszik vissza.
Szerényen éltek. Karácsonykor sem volt jellemző az ajándék. Kis mikuláscsomag a boltból, kis karácsonyfa, és ezzel kész. Névnap, születésnap szintén csak szóban volt említve. A pályaválasztás racionális érvek mellett történt.
– Csak a szakmunkásképző jöhetett szóba. Anyámék számba vették, hogy Andrásnak viszonylag gyenge a fizikuma, ezért valamiféle ülő munkát kell választani. Így jött képbe a cipész szakma, amit több kevesebb problémával ki is tanultam. Elvittek a Cipész Ktsz-be, ahol megnézhettem, mit csinálnak. Tetszett is, hogy nem kell hóban, sárban kinn lenni. Csak később szembesültem vele, hogy a műhelyből, a székről a napot is csak ritkán látom. Ekkor akartam abbahagyni az egészet, de anyám nem hagyta. Ragaszkodott hozzá, hogy szakma legyen a kezemben – mondja főhősünk a pályaválasztásról.
Középiskola után, bár túlságosan nem szeretett tanulni, még folytatta. Meg lett a mestervizsga és a kereskedelmi, boltvezetői képesítés is. Aztán maradt a kaptafánál, de ez már másik történet…
