A fél életét az USA-ban töltötte, szó szerint. Karikó Emese 22 éves volt, amikor repülőre szállt, és kiutazott Amerikába. Nem tudta még pontosan, mit is akar az élettől, de abban biztos volt, hogy nélkülözni nem szeretne többé. Ma sincs három lakása és mellette két autója, viszont körbeutazta a kontinenst, és az élete olyan, amilyennek réges-rég megálmodta: egyszerűen szabad.
Tizenhat évesen dolgozott az Orosházi Naplónál, aztán volt pultos, majd eladó, később egy helyi pizzériában talált munkát. Édesanyja egyedül nevelte, és bár Emese is hamar pénzkeresővé vált, kettejük fizetése sem volt elég ahhoz, hogy a hó végén is legyen étel az asztalon. Ezért döntött a huszonkét éves lány úgy, hogy szerencsét próbál. Az USA-ban mindössze néhány ismerős várta.
– Sosem felejtem el az első benyomást, ami kinn ért. Azok a méretek, a többsávos utak, a hatalmas épületek, a jóval nagyobb fagyi- és kajaadagok…Leesett az állam. Jerseyben éltem hat éven át. Belekóstoltam a bébiszittelésbe is, majd öt éven keresztül egyedüli nőként dolgoztam egy vízszigetelő cégnél. Nem volt könnyű, kisebbségi érzésem volt a nyelvi hiányosságaim miatt. Közel két év telt el, mire annyi önbizalmat szereztem, hogy beszélgetést kezdeményezzek. Engem a Golden Girls, vagyis az Öreglányok című sorozat tanított meg angolul – mesélte.
Emese nagyon szereti az USA-ban, hogy ott nem foglalkoznak az emberek egymás magánéletével. Nem nézik meg, nem bírálják a másikat, nem akarják lenyomni, legyőzni egymást, és nem is vitáznak annyit. Helyette mindig a pozitívumokat próbálják megragadni.
– Itthon „számon kérnek” azért, hogy miért járok feketében, miért van tetoválásom, pirszingem, hogy miért nem vettem még Szegeden 1-2 lakást, vagy hogy miért vagyok még mindig pincérnő. Amerikában nincs ilyen, ott hagyják az embert élni, így az lehetsz, aki valójában vagy. New Yorkban a homoszexuális közösség is igen erőteljes, a munkatársaim legalább fele meleg. A Pride is innen indul, amit itthon sokan „tüntikézésnek”, „vonulgatásnak” neveznek, mert nem veszik a fáradtságot, hogy utánajárjanak, miért is van ez. Pedig ha tudnák, hogy ez egy megemlékezés, talán másképp tekintetének rá. Régen ugyanis folyamatos volt a razzia, agyba-főbe verték a homoszexuálisokat a rendőrök, ők pedig megelégelték ezt, felvonultak, törtek-zúztak, és így üzenték, hogy hagyják őket a maguk módján élni. Nem Yorkban teljesen elfogadott a homoszexualitás, nekem is nagyon sok meleg barátom van, sőt azt mondom, ők még jobbak is, mint a nagy átlag. Legtöbbjük sok megpróbáltatáson ment keresztül, épp ezért érzékenyebbek mások problémáira. Mindig kiállok mellettük, mert mikor tragédiák engem értek, ők segítettek újra felállnom – emelte ki.
Karikó Emese ma már Queensben él (az 1956-ban emigrált Pista bácsinál, aki családjával együtt nagyon közel áll a szívéhez, mert mindig is családtagként tekintettek rá), és a catering szolgáltatásban dolgozik, vagyis nagyobb méretű, kiszállásos rendezvényeken szolgál fel. Ennek több előnyét is megtapasztalta már, hiszen amellett, hogy ő dönti el, havi hány eseményt vállal, sok hírességgel is találkozott már.
– Brooke Shields, Liev Schreiber és Naomi Watts, Sylvester Stallone, Puff Daddy, a U2, Woody Allan, Cynthia Nixon, George Clooney. Ők jutnak most hirtelen eszembe. A kampányidőszakokban sok politikussal találkozom, láttam már Bill, Hillary és Chelsea Clintont, és meghallgathattam élőben Barack Obamát beszédét is, aki annyira karizmatikus és intelligens ember, amilyennel korábban és azóta sem találkoztam – folytatta.
Emese az évek során számos csodás tájon járt. Ő ugyanis úgy döntött, nem tárgyakat, hanem inkább élményeket gyűjt.
– Voltam Hawaiin, Kaliforniában, Nevadában, Arizonában, Louisianában, Floridában, New Orleansban, Alaszkában, Georgiában…Savannah gyönyörű, a Grand Canyon csodálatos. Oda többször visszamenten. Nagyon szeretem a nemzeti parkokat, meglátogattam a Yosemite, a Sequoia, a Bryce Canyon, a Zion a Denali és a Joshua Tree Nemzeti Parkot is – sorolta.
12 év után jött haza először Magyarországra, ekkor kapta meg zöld kártyáját. Úgy érezte odakinn a hosszú évek alatt, hogy egyszerűen már megőrül, iszonyatosan szenvedett a honvágytól, de csak akkor akart hazautazni, ha vissza is tud menni Amerikába. Leírhatatlan volt számára az érzés, mikor újra magyar földre lépett. Hatalmas önuralomra volt szüksége, hogy csak csendben sírjon, ne pedig ordítva zokogjon. Hihetetlenül nehéz volt először visszamennie, de azt mondja, „nincs annyi vér a pucájában”, hogy feladja, amit már kinn felépített.
– Ha az USA-ban dolgozol, el tudod tartani magad. Kinn a munkavállalók jogai szentek, ismerjük és érvényesíteni is tudjuk azokat. Biztonságban érzem magam kinn, szeretek New Yorkban élni, mára a második otthonom lett, de mindig Orosháza lesz az első. A cateringben az a jó, hogy egyszerre nyújt szabadságot és anyagi biztonságot, így ha három hónapra haza akarok jönni, akkor egyszerűen három hónapig nem vállalok munkát. Idén is itthon töltöttem az egész nyarat. Most már a barátok mellett a szerelem is ide köt – zárta.
