Tekintsünk vissza azokra az időkre, amikor még nem volt rohanás és nem volt szinte kötelező haladni a korral. Azok a bizonyos nyári szünetek vidéken, amikor a boldogsághoz elég volt pár apróság is. A természet önmagában jelentette a játszóteret, a lehetőségek tárháza pedig végtelen volt.
Nem minden orosházi töltötte a gyermekkorát a városban. Sokan csak később költöztek “bentebb”, a gyerekkoruk pedig Szentetornyához, Gádoroshoz vagy a környező településekhez kötődik. Ezekre az időkre szinte mindenki boldogan emlékezik vissza, tele élményekkel és történetekkel, amiket bármikor szívesen idézünk fel újra.
Azokról az időkről beszélünk, amikor a szomszédba előzmény nélkül szaladtunk át játszani. Amikor a nagymama palacsintájáról vagy főtt kukoricájáról még nem készültek fotók az internetre, csak az emlékeinkben maradtak meg – azok viszont kitörölhetetlenül.
Az, hogy miből lett játék, csak a fantázia szabott határokat: szalmából, búzából és virágból készültek saját kezűleg babák, lovacskák, karkötők vagy nyakláncok. Gálné Csizmadia Anikó mesélt nekünk a népi játékkészítés hagyományáról részletesebben egy előző cikkünkben.
Ma már több generációnak van saját élménye, hogy milyen volt a vidéki gyerekkor. Valaki az udvaron főzőcskézett éppen abból, amit talált, mások babát készítettek maguknak, de voltak olyanok is, akiknek az állatokkal kellett foglalkozniuk.
A szalma például egy hatalmas játszóteret jelentett a gyerekeknek: bújócskáztak, kergetőztek, ugráltak benne. Bálázni csak később kezdték el, addig egy kupacra összehordták, a gyerekek legnagyobb örömére. A nyár például a ‘60-as években egyet jelentett a szalmával és a szabadban töltött játékokkal. Aki a tetejére állt a kazalnak, belátta a végig elnyúló tájat. Minél magasabban volt a rakás, annál jobb és izgalmasabb játéknak tűnt felmászni rá. Belefeküdni vagy dobálni – a lehetőségek tárháza végtelen volt. Az illata és a hangja nem volt összehasonlítható semmivel.
A nyár vége felé elérkezett a kukoricatörés majd a fosztás ideje, a legtöbb gyereknek kukorica bajsza lett vagy kukorica haja – mindig volt valami ötlet, hogy miből lehet játékot csinálni a földeken.
A hagyományőrzés szempontjából a térségben a mai napig szerveznek kulturális programokat, ahol az élményt unokáinknak és gyermekeinknek is át tudjuk adni.
