Hosszú évek óta erősíti a Városüzemeltetés csapatát, elnöke a Kinizsi Horgászegyesületnek, közéleti személyiség. Szinte senkinek sem kell Orosházán Bozsár Lajost bemutatni. De milyen volt kisgyerekként? Életének erről az időszakáról beszélgettünk.
Mostani főhősünk is tősgyökeres orosházi. Itt született 1957-ben. Szülei – mint akkoriban a legtöbben – földművelők voltak. Később a város iparosodása idején jött a váltás és a sok embert vonzó üveggyár, ahol édesanyja dolgozott.
– Sokáig Gyökeresben laktunk, Szenttornyára jártam iskolába. A legkisebb gyerek voltam a családban, nővérem és a bátyám után, harmadiknak érkeztem. Ennek meg voltak a maga előnyei. Nagyon „anyás”, ugyanakkor végtelenül eleven – ma úgy mondanák: hiperaktív – kölyök voltam. Szüleim válása – harmadikos lehettem – sokban meghatározta a gyerekkoromat. Azután sokáig édesanyám nevelt egyedül minket – kezdi a történetet Bozsár Lajos.
Foci és csúzli
Gyökeresben akkoriban bőven volt gyerektársaság. Az iskolában is 33-35-en jártak egy osztályba. A fő elfoglaltság természetesen a foci volt.
– Állandóan fociztunk (édesanyám nem győzte venni a tornacipőt). A községi tanács akkori elnöke nem szerette volna az idejét különböző betört ablakokkal kapcsolatos problémákkal tölteni, ezért biztosított erre a célra egy telket. Befüvesítve, ahogy kell. Persze – mint akkoriban minden gyerek – sokat csavarogtunk a határban, csúzliztunk, verebésztünk. Egyfajta vastag befőttes gumiból, orgona ágassal, bakancsnyelv bőrből készültek a csúzlik. Sokak szerint rossz gyerek voltam, szerintem csak eleven. Persze nem csak csibészségeket csináltunk. Hetediktől benne voltam a községi Önkéntes Tűzoltó csapatban is. Rendesen jártunk versenyekre. Édesanyám következetes volt inkább, mint szigorú. Kivettük a részünket – mindenki tehetsége szerint – a házimunkákból. Eleinte tűzrevaló aprítás, később már besegítettünk a főzésbe is néha – folytatja Lajos.
Ez az én padom
A tanulással különösebb bajok nem voltak. Ha néha bejött egy-egy hármas, elég volt egy jó anyai beszélgetés és hamar négyes, ötös lett belőle újra. A magatartás persze más kérdés…
– Magam nem csináltam kirívó dolgokat, de ha volt valami gazemberség, akkor abban én is benne voltam. Egy esetre azért emlékszem: Új padokat kapott az iskola. A magaménak éreztem az új padot, és első nap, körzővel szépen bele is véstem a nevemet. Én, mint „jó gyerek” az első padban ültem, hogy szem előtt legyek. Ki is szúrták művészi munkámat rögtön. Nagy baj nem lett belőle (kiváló tanáraink voltak), csak másnap hoznom kellett egy nagy fa táblát és egy hónapon keresztül, minden szünetben bele kellett vésnem: Bozsár Lajos. Valahogy aztán el ment a kedvem a véséstől. Voltam párszor az igazgatóiban is különböző csínyek miatt, de ezek nem voltak kirívóak (tojás brikettel dobáltuk a templomot, meg ilyesmi), de ha volt valami közösségi megmozdulás, abban is ott voltam – meséli mosolyogva.
Az általános iskola után szakmát kezdett tanulni. Egy barátja unszolására a villanyszerelő szakmát választotta, amit az akkori 612-ben nagyon meg is szeretett. Rangos, jó nevű iskola volt az orosházi szakmunkásképző, Zsedényi Lajos igazgatása alatt. A szakma megszerzése után, Lajos az üveggyárban helyezkedett el. Innen érettségizett le, végezte el a technikus képzést, de ez már egy következő történet témája…
