Az idény lezárult, az OXXO Energy Orosházi NKC együttesének játékosai már a jól megérdemelt pihenőjüket töltik. Nem mindenki, hiszen négyüknek még voltak feladatai.
Bíró Petra, Cseh Roberta, Herjeczki-Antal Jenifer és Szöllősi Dorottya a Szegedi Tudományegyetem csapatát képviselve bejutottak az országos egyetemi bajnokság győri döntőjébe.
Hétfőn legyőzték a Pécsi Tudományegyetem gárdáját, amelynek az edzője az a Papp László, aki néhány évvel ezelőtt még Orosházán tevékenykedett. A csoportdöntőt az NB I/B-ben ezüstérmes Eszterházy Egyetem ellen vívta az SZTE, ahol végül alulmaradt.
Kedden a bronzcsatában voltak érdekeltek Cseh Robertáék, akik 31-29-es sikert arattak a BME gárdája felett és megszerezték a harmadik helyet.
– Nagyon jól éreztük magunkat és szép emlékekkel térünk haza Győrből. Boldogak vagyunk, hogy megszereztük az első MEFOB-érmünket – nyilatkozta a klub Facebook-oldalán Bíró Petra.
A torna legjobb kapusa is orosházi lett, a szakemberek úgy látták, hogy a három meccsen Cseh Roberta érdemelte ki ezt a címet.
Az NB I/B-s ONKC a hatodik helyen végzett, a szezonban történteket néhány héttel ezelőtt Herbert Gábor és Herjeczki-Antal Jeniferrel foglaltuk össze egy videóban, ami itt tekinthető meg.