Pedagógusnap alkalmából ezekkel a sorokkal köszöntjük a pedagógusokat.
„Te csak vesd a magokat, hisz sosem tudhatod, melyik fog kikelni – talán mind!” – írta Albert Einstein. Egy nagyon kedves tanárkollégámtól hallottam ezt az idézetet, mely talán tökéletesen megragadja a pedagógus hivatás nehézségét és egyben különlegességét is. Mert lássuk csak! Mit csinál egy pék? Begyúrja a tésztát, keleszti, beteszi a kemencébe, és lám, kész az illatos, friss kenyér. Látja, kézzel fogja az eredményt, ha jól dolgozott, érkeznek az elismerő visszajelzések. Mit tesz a kőműves? Felhúzza a falat, munkája szemmel látható, és éveken, évtizedeken át mutatja hozzáértését, precizitását. De mit csinál egy tanár nap mint nap?
Ad, nyújt, tesz, szolgál, és van, hogy az eredmény nem jön. Még nem. Még várat magára. Harminc gyermeket oktat, nevel, és a harmincból talán csak egy-két diák érti meg igazán, miről is beszél, és csupán nyolc-tíz van, aki legalább igyekszik ezt megtenni. A pedagógusnak pedig nem szabad csüggednie, nem szabad elkeserednie, hiszen tudja, az ő munkájának gyümölcséhez idő kell. Talán nem ott és akkor fog beérni az, amit elmondott, lehet, csak évekkel később veszi hasznát a tanítványa az információnak, akkor viszont milyen jó lesz, hogy ő ennek már a birtokában van. Vagy talán nem is a leadott tananyag lesz egyszer meghatározó valamelyik diákja életében, hanem a személyisége, a tartása, a becsületessége, a példamutató erényessége vagy épp empatikussága.
Ki tudja, melyik mag kel majd ki
Hiszen egy tanár nemcsak ismereteket ad át, hanem értékrendet is. Egyikük az igazságosságra, a kitartásra nevel, a másik a könnyedségre és arra, hogy nem kell az életet véresen komolyan venni. A pedagógus így dolgozik nap mint nap, várja, várja, hogy a harminc magból kikeljen egy. Nem tudja még, melyik lesz az, épp ezért mindet egyformán locsolja, mind körül gondosan kapálgat, írtja a gazt. Lehet, egyetlenegy fog csak kibújni, és az is csak akkor, mikor már nem is remélné.
A képernyőn való találkozás, és elektronikus levelek által tartott kapcsolat még inkább megnehezítette a pedagógusok feladatát, de feladniuk most sem szabadott. Milyen lehetett így oktatni? Magam előtt látom a földművest, aki lapátolja be a termést a tárházba, de annak ajtaja mögött csak sötétséget lát. Raktároz télire. Tudja, hogy ő mindent megtesz, és hiszi, hogy a munkájának meglesz az eredménye, reméli, hogy az az energia, amit belefektetett, nem vész el, épp ezért csak lapátolja, lapátolja be az értékes termést a nagy feketeségbe…Néhány hete visszatértek a gyerekek az iskolába, véget ért az online oktatás, azt a jelenléti váltotta fel. Biztos vagyok benne, hogy a gyerekek meghálálják azt a törődést, melyet még ebben a jóval zordabbnak tűnő formában is megkaptak, és a kis magok szépen fejlődnek tovább a meleg, biztonságot nyújtó földben.
