Ötvenöt évvel ezelőtt ugyanabban az épületben kezdte meg tanulmányait, ahonnan most, negyvenévnyi tanítás után nyugdíjba vonul. Ujj Mária Zsuzsanna tanítóval beszélgettünk.
Ujj Mária elbúcsúzik szeretett iskolájától, a Székács József Evangélikus Iskolától, attól az épülettől, ahol életének legnagyobb részét töltötte.
Hogyan nevezték ezt az iskolát akkor, amikor hatévesen átlépte a küszöbét?
– Akkor még Kulich Gyula Általános Iskola volt. Mióta itt vagyok, ez már a hatodik neve. Nekem itt zajlott le az életem, 48 évet töltöttem ezek közt a falak közt. Már hatévesen elhatároztam, hogy pedagógus leszek. Ebben nagy szerepe volt az elsős tanító nénimnek, Seleszt Jánosné Lenke néninek. Mikor a Debreceni Tanítóképző Főiskola elvégzése után 1981-ben felvettek ide, 43 kis elsős tanítvány várt a teremben. Beledobtak a mély vízbe, az volt a szerencsém, hogy Lenke néni lett a napközis párom, aki rengeteget segített nekem. Az első osztályom a mai napig meghív az osztálytalálkozóira. A legutóbbi 2019-ben volt.
Biztosan rengeteg új kihívásnak kellett megfelelnie. Nem taníthat úgy 2021-ben, mint ahogyan tette azt 1981-ben.
– Én mindig is élveztem ezeket a megmérettetéseket, az újításokat. Bár nem jelentett problémát, mikor egyházi lett az iskola – a mi családunk azokban az időkben is járt templomba, amikor tilos volt –, én mégis úgy éreztem, ahhoz, hogy a hitet, ezt a tudást át is tudjam adni a reggeli áhítatokon vagy a bibliamagyarázatok alkalmával, tanulnom kell. Két évig jártam az Evangélikus Hittudományi Egyetemre, ami rengeteget segített. Úgy vélem, mi, az egyházi iskolákban tanítók ugyanazt csináljuk, mint más pedagógusok, csak Isten által vezérelve. Nálunk a kulcsfogalom a szeretet. Én szeretem a gyerekeket, a gyerekek pedig engem, és így máris sokkal könnyebb minden.
A mindenhol felbukkanó informatika nem riasztotta vissza Önt? Papír alapon kezdett mindent, most pedig a legtöbb feladatot digitálisan kell megoldania.
– Iparkodtam haladni a kor szellemével. A Neumann János Informatika Társaságnál tanultam két éven át, és jeles lett a számítógép-kezelői és -felhasználói vizsgám. Amikor 2010-ben az iskola nyert néhány interaktív táblát, az egyiket én kaptam meg, és én voltam az első, aki az alsó tagozaton használta azt. A mai napig minden órámon jelen van. Imádják a gyerekek, és nagyon motiválja őket. Az osztályomnak az online oktatás sem okozott gondot, sőt élvezték azt a gyerekek. Minden reggel 9 órakor ott vártak a gép előtt, és mi becsületesen ledolgoztunk napi 4 órát. Nem hagytam elkallódni őket, és a rendszeres kapcsolattartásnak köszönhetően nem is szoktak el az iskolától.
Ezek szerint Ön úttörőnek számít ebben az iskolában?
– Talán kijelenthetem, hogy igen. Én voltam az első a Székácsban, akit minősítettek. 2015-ben megmérettetem magam, és Pedagógus II. fokozatot szereztem. Úgy csináltam mindent, mint a hétköznapokon, semmi extrát nem tettem bele, de így is 100%-ot értem el.
Mi az, amire igazán büszke?
– 2012-ben a Magyarországi Evangélikus Egyház Oktatási és Iskolai Osztálya nekem ítélte Az Év Tanítója címet. Ez számomra egy hatalmas elismerés. Emellett nagyon büszke vagyok a tanítványaimra, köztük azokra, akik szép versenyeredményeket értek el. Húsz éve vezetek matematika szakkört, mai nevén matematika tehetségműhelyt. Volt gyerekem, aki a Sziporka Országos Matematika Versenyen 6. lett, ketten pedig a 10. helyen végeztek. A Kalmár és a Zrínyi matekversenyről is sok szép helyezést hoztunk el, két éve pedig az egyik kisdiákom megnyerte az Arany Dobókockát. Az egyik kedvenc idézetem Albert Einsteintől származik, így szól: „Te csak vesd a magokat, hisz sosem tudhatod, melyik fog kikelni – talán mind!” Ezt vallottam mindig is pedagógusként.
Élt meg kudarcot a pedagóguspályán?
– Nem, kudarcot nem, de voltak nehéz évek, például amikor az osztályomba hét-nyolc SNI-s BTMN-es tanuló járt. Velük többet kell foglalkozni, több a felzárkóztatás, és már az órára készülés is időigényesebb, hiszen differenciáltan kell oktatni őket. De azért sikeresen léptek át a felső tagozatba, sőt többen le is érettségiztek. Azt vallom, meg kell találni minden gyerekhez a kulcsot, és ha ez sikerül, akkor már formálhatóvá válnak.
Olyan lelkes és energikus a mai napig. Felkészült a nyugdíjas évekre? Biztos benne, hogy abba akarja hagyni?
– Úgy döntöttem, hagyom a fiatalokat. Ha mégis szükség lenne rám, nem mondanék nemet. De ezután most már több időm lesz a hobbimra, a kézimunkázásra. Hímzek, horgolok, több száz csipkét készítettem már. Ha visszagondolok, sosem tudtam volna elképzelni magam más pályán, sosem jutott eszembe, hogy mást csináljak. Ez volt az életem, az, hogy a gyerekeket megtanítsam az alapokra, és arra, hogy a mindennapi életben helyt tudjanak állni. Szép évek voltak, és én nem is zárom le ezt itt és most, hiszen nekik örökre a tanító nénijük maradok. Ha találkozunk az utcán, mesélnek, és én örömmel hallgatom őket, hiszen büszke vagyok rájuk. Számolom, hány unokám van már. Mert tudod, minden gyerekem gyereke az én unokám.
