Cseh István mesterfodrászt szinte mindenki ismeri Orosházán, sőt hozzá járni hajat vágatni, frizurát csináltatni talán még egyfajta rang is. Régi csibészek sorozatunkban vele beszélgettünk a gyermekévekről.
István 1953-ban, Orosházán született. Szülei is orosháziak, az akkori Barneválnál dolgoztak mindketten. Két nővére és bátyja után ő volt a legkisebb a családban. A Lehel utcán laktak, amely még abban az időben földes utca volt.
– Az utcánkban kétoldalt gyönyörű nyárfa sor volt végig, mély árkok voltak, amelyekben – mint minden jó gyerek – nagyobb esők után remekül lehetett szaladgálni és csapni a vizet. A közelben lakott Szökő Tóni, Kutasi Tibi, Séllei Józsi. Főként velük jártunk össze és élveztük a szabadságot. Az első számú tevékenység természetesen a foci volt végkimerülésig, de rengeteget bújócskáztunk is, meg minden egyebet is játszottunk, ami eszünkbe jutott, de mindig az utcán. Ha benn voltunk a házban, akkor vagy este volt, vagy valamiért büntetésben voltunk. A házi munkákat javarészt elvégezték a testvéreim, nekem nem igen jutott, de nem bántam – kezdi a történetet István.
Mint mondja, nem volt jó gyerek, benne volt minden csibészségben. Erre jó példa a nyáron begyújtott kemence is:
– Az egyik haveromnál voltunk a nyári szünetben és mikor az édesanyja elment a piacra, mi jó ötletnek tartottuk kipróbálni a cigizést. Kb. hatodikosok lehettünk. Mikor váratlanul megjött a nagymamája, a csikkeket bedobtuk a kemencébe és mint aki jól végezte dolgát, kimentünk Gyopárosra. Mira hazaértünk, már a haver apja várt bennünket, mert a kemencében begyulladt a sok papír, meg ami benne volt. A havert elrendezte az apja, engem meg otthon az én apám. Nagyobb szigor nem volt nálunk, de sűrűn álltam a sarokban és egy-két saller is elcsattant néha, mint ebben az esetben is – meséli mosolyogva.
Az általánost az akkori 1.sz. iskolában végezte, közepes, vagy inkább jó szinten. Ott is folyamatosan benne volt a csínytevők közt, de tanulni nem nagyon szeretett, ezért is nem ment utána gimibe.
– A pályaválasztás is érdekes történet volt. TV szerelő akartam lenni. Már nyolcadik táján csináltuk a detektoros rádiókat, de nem vettek fel. Mikor már a körmömre égett volna a pályaválasztás – úgy július táján – apám oldotta meg a problémát. A Kereskedő klubban biliárdoztak Pataki Sanyi bácsival. Ő kérdezte meg, mi lesz a gyerekből. Azt mondta apámnak, hogy a gyerek úgy is sovány, meg kicsi, adja hozzá fodrász tanulónak. Apám hazajött és közölte, hogy másnap reggel hétkor kezdek a Móricz Zsigmond utca sarkán, Hajdú Feri bácsi mellett, mint borbély tanuló. Összességében remek gyerekkorom volt – idézi fel.
Elvégezte az ipari tanuló iskolát, fodrász lett. ’72-ben nyitották meg a Csillag áruház melletti üzletet. Később mestere lett a szakmájának, díjakat nyert, ma pedig több helyen oktatja is a frizura készítés csínját-bínját. Ez azonban már egy következő beszélgetés témája…
