- hirdetés -

Hosszú évek után vett részt ismét a Nagy Vagy vetélkedőn a Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, ahol egészen a döntőig meneteltek. December 12-én került adásba az utolsó rész, ahol végre megtudhattuk, hogy a második helyen végzett az iskola csapata.

– Az Érdi Arénában rendezték meg a 2020-as Nagy Vagy sportvetélkedőt, amin másodszor vettünk részt, a legutóbbi alkalom viszont már több mint 10 éve volt. Akkor ugyan nem jutottunk be a döntőbe, de felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk – idézte fel Víghné Pintér Lilla, az intézmény igazgatója.

Ezúttal egy csapattal indultak el, mert igen nehéz volt a felkészülés. A több kreatív feladatot tartalmazó listát előre megadták az iskoláknak, melynek köszönhetően előre fel tudtak készülni az erőpróbákra. Ez sok kreativitást igényelt, de ügyesen leküzdötték az akadályokat. Az iskola tanulóinak szereplését a televízión keresztül is visszanézhettük, viszont helyezésüket addig nem árulhatták el előre, míg minden adás le nem ment a TV2 csatornán.

Ez egyben azt is jelentette, hogy a december 12-én leadott, döntő fordulónak is beillő utolsó adásig jutottak, ahol az első hat helyezett csapat versengett. Az első, buborékfocis feladatot sikerült is megnyerniük, de utána is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak. Szoros csata alakult ki, az első négy helyezett között mindössze néhány pont döntött.

Az orosházi csapat végül a második helyen végzett az Isaszeg mögött. Jutalmuk egy többnapos feltöltődés a bükfürdői Caramell Premium Resort hotelben.

A csapat tagjai:
Tanulók: Matuz Kristóf, Alzubi Maryam, Macsári Krisztina, Gulyás Tamara, Filó Petra, Somogyvári Milán, Szemenyei Balázs és Polacsek Máté
Felnőttek: Rátódi Erika tanítónő és Nagy Nándor vívóedző
Tartalékok: Alexy Péter, Orovecz Katica
Felkészítő testnevelők: Ekéné Nagy Edit és Fehérné Kiss Katalin

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.