- hirdetés -

Lendületesen kezdték meg 2020-at a Candy Dance Crew táncosai, a koronavírus járvány azonban az év nagy részében keresztülhúzta számításaikat. A lehetőségeikhez mérten így is próbálták kihozni a szezonból a maximumot, bíznak benne, hogy jövőre már méltóképpen tudják megünnepelni az egyesület tizedik születésnapját.

A csapat tavalyi éve nagyon tartalmasnak számított versenyek szempontjából a korábbi évekhez képest és az eredmények terén is sikeresen zárták 2019-et. Ezt a lendületet vitték tovább az idei év elején is, ami rögtön versenyfelkészüléssel indult. Február végén ugyanis Soroksáron, a Klauzál Kupán álltak zsűri elé. Ezen a nagy múltú megmérettetésen még sosem vettek részt korábban, ezért nagyon boldogok voltak, amikor a gyermek csapat a dobogó tetejére állhatott.

– Nagy terveink voltak az idei évre a versenyzést tekintve, több hazai és két külföldi versenyre is készültünk, de sajnos a vírus közbeszólt. Ráadásul március közepétől május közepéig az edzéseinket is csak online formában tudtuk folytatni. Ezt az időszakot is próbáltuk a lehető legtartalmasabb módon kihozni és videókkal, online kapcsolattartással kihozni a legtöbbet a helyzetből. A két hónap alatt még inkább rájöttünk arra, hogy mennyire fontos a sport iránti szeretet és mennyire jó érzés egy csapat részének lenni – idézte fel Földesi Szandra, a csapat vezetője.

Soroksáron először jártak, de egyből szép eredményeket értek el

Májusban, amikor a helyzet engedte, ismét teljes erőbedobással vetették bele magukat a munkába, újabb terveket kitűzve. A nyári időszak sem telt el tánc nélkül számukra, ugyanis augusztus végéig három táborral is pótolták a járvány alatti hónapokat. Az őszi szezonban ráadásul számos új táncossal is bővült a csapat. Amint hírt kaptak a versenyekről, meg is kezdték a felkészülést. Novemberi és decemberi hétvégére is leadták a nevezésüket, de ezeket a vírushelyzet fokozódása miatt ismét törölték.

– Sajnos az idei évben a rendezvények elmaradása miatt, a zsűri mellett közönség elé sem sikerült sokszor állnunk, ezért is volt nagy öröm számunkra, hogy a PMK 50 éves jubileumi ünnepségén legalább online formában megmutathattuk magunkat. Nagy lelkesedéssel kezdtük a már-már hagyományossá vált karácsonyi bemutatónkra is a felkészülést, amit december 10-én tartottunk volna, sajnos most valószínűleg ez sem lesz megvalósítható – mondta.

Idén ugyan decemberben elmarad hagyományos karácsonyi bemutatójuk, de mindenképpen szeretnék pótolni (Fotó: Rosta Tibor)

Elmondta, a próbákat sem tudták személyesen folytatni, hiszen a szigorítások miatt a Belvárosi Sport Centrum és a Petőfi Művelődési Központ is zárva tart, de nem szeretné tánc nélkül hagyni erre az időszakra sem a csapatot. Ezért ismét online formára váltanak, melyhez már készülnek az új koreográfiák és videók. Ha javul a helyzet és lesz rá módjuk, későbbi időpontban szeretnék megtartani bemutatójukat, ahogy évzáró vacsorájukat is.

– Egy kis karácsonyi meglepetéssel így is készülünk a közönségünknek. Jövőre ráadásul 10 évesek leszünk, így nagy várakozással tekintünk előre, hiszen sok munka vár ránk a kerek évforduló kapcsán – tette hozzá a csapatvezető.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.