- hirdetés -

Nap mint nap új helyzetekhez kell alkamazkodnia az orosházi női kézilabdacsapatnak a járvány miatt. Szombaton a Tempo KSE otthonában vár rájuk nehéz feladat.

Nincs egyszerű helyzetben az OXXO Energy Orosházi NKC. Az NB I/B-s felnőtt csapat életét is megkeseríti a koronavírus. A bajnokságból eddig eltelt két hónap alatt, mindösszesen négy tétmérkőzésen léptek pályára Antal Jeniferék. Jól indult az idény, hiszen a Magyar Kupa első fordulójában magabiztos győzelmet arattak, jó előjelekkel várták a bajnoki rajtot, de végül az élet közbeszólt és már Gödre sem utaztak el.

Ezután öthetes kihagyás következett, mivel többen betegségre utaló tüneteket mutattak. Herbert Gábor vezetőedző a kényszerszünet után elmondta, hogy az elsődleges feladatuk, hogy visszaszerezzék erőnlétüket, ami a bajnokság kellős közepén komoly kihívás.

Október közepén, a listavezető Eger ellen 40 percig bírták erővel, ezután elfáradtak és vereséget szenvedtek. A játékhiány számlájára írható a Pénzügyőr elleni hazai pontvesztés is, már ekkor sem számíthatott a teljes keretre a szakmai stáb. Előreláthatólag nem lesz másként a következő összecsapáson, a Tempo KSE ellen sem.

Fotó: Horváth Bence

– Egy edzőnek illene szakmai alapon foglalkozni a mérkőzésekkel, de ebben a szezonban nagyon nehéz. Úgy tűnik a bajnokság sem csak ilyen szempontok szerint fog eldőlni. Sok mindenre megtanít ez az időszak. Nap mint nap alkalmazkodnunk kell az új szituációkhoz, de a lányokra és a klubomra is nagyon büszke vagyok, hogy a nehézségek ellenére is helytállnak. Az ellenfeleink eddig sportszerűen viselkedtek velünk szemben, az elmúlt hetekben megértették azokat a nehézségeinket, amit nem tudtunk befolyásolni. Nagyon elkeserít, hogy a Tempo egy másik utat választott – fogalmazott a mérkőzés előtt Herbert Gábor vezetőedző.

A Tempo KSE a kieső zónából menekülő gárdák közé tartozik. Egy évvel ezelőtt, idegenben sima 13 gólos sikert arattak a jelenleg két mérkőzés után nulla ponttal a sereghajtó helyen álló orosháziak.

Ideális körülmények között idén is az ONKC számítana esélyesnek, de a jelenlegi helyzetben teljesen megjósolhatatlan a mérkőzés kimenetele. A találkozó november 7-én 17 órakor kezdődik a Gyáli Sportcsarnokban.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.