- hirdetés -

Egy országos szintű, játékos sportvetélkedőn vett részt nemrég a Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola csapata. Az intézmény több, mint 10 év után csatlakozott ismét a Nagy Vagy kezdeményezéshez, a hosszas felkészülést követően életre szóló élményekkel gazdagodtak. Szereplésük hamarosan a TV-n keresztül is látható lesz.

– Mindenről mesélhetünk, csak az eredményt nem mondhatjuk meg előre. Az Érdi Arénában rendezték meg az idei Nagy Vagy sportvetélkedőt, amin másodszor vettünk részt, a legutóbbi alkalom viszont már több, mint tíz éve volt. Úgy szurkoltunk akkor is, hogy a hangunk is elment és ugyan nem jutottunk végül be a döntőbe, de felejthetetlen élményekkel gazdagodtak a résztvevők. Még az akkori polgármestertől, Németh Bélától is kaptunk egy nagyon szép köszönő levelet – idézte fel Víghné Pintér Lilla, az intézmény igazgatója.

Elmondta, ezúttal egy csapattal indultak, mert igen nehéz volt a felkészülés. Sok kreatív feladat várt rájuk, ezeket azonban előre megadták az iskoláknak, melynek köszönhetően megfelelően fel tudtak készülni az erőpróbákra. Többek közt rekeszmászás, karácsonyfa díszítés, télapó szán, síelő feladatok, hógolyó csata, Hungarikum kvíz és buborékfoci várt rájuk.
– Minden feladatot begyakoroltunk, ami tőlünk is sok kreativitást követelt. Kúsztunk, másztunk, szálltunk – tette hozzá az igazgató.

Több, mint 10 év után vett részt a Nagy Vagy sportvetélkedőn a Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola csapata (Fotó: Iskola)

A csapat tagjai:
Tanulók: Matuz Kristóf, Alzubi Maryam, Macsári Krisztina, Gulyás Tamara, Filó Petra, Somogyvári Milán, Szemenyei Balázs és Polacsek Máté
Felnőttek: Rátódi Erika tanítónő és Nagy Nándor vívóedző
Tartalékok: Alexy Péter, Orovecz Katica
Felkészítő testnevelők: Ekéné Nagy Edit és Fehérné Kiss Katalin

TV-ben is szerepelnek

A Református iskola szereplését hamarosan a televízión keresztül is visszanézhetjük, a Nagy Vagy versenysorozatot ugyanis november 7-től december 12-ig minden héten műsorára tűzi a TV2 csatorna. Mindkét elődöntőt és a döntőt is 2-2 epizódban adják le. Az első epizódot november 7-én, 13:15-től láthatják az érdeklődők.

További időpontok: november 14., november 21., november 28., december 5. és december 12.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.