- hirdetés -

A Táncsics gimnáziumot sem kerülte el a koronavírus-járvány. Egy diák elkapta a betegséget, az osztálya karanténba került.

A Székács evangélikus iskola, valamint a Vörösmarty iskola után a Táncsics gimnáziumból is jelentettek koronavírusos esetet – derült ki az intézmény honlapjáról.

Az esetről érdeklődtünk az iskola igazgatójánál, aki elmondta, hogy a diák és osztálytársai, illetve a vele érintkező nyelvi csoport tagjai karanténba vonultak. Ez összesen negyven főt jelent és tanárokat nem érint az intézkedés.

Blahó János elmondta, hogy az érintett tanuló és szülei felelősen gondolkodtak, betegen már nem ment iskolába. A diákon a tesztet elvégezték és a múlt hétvégén jött meg a pozitív eredmény.

A társai szeptember 21-e óta vannak karanténban, október 1-től már ismét látogathatják az órákat.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.