- hirdetés -

Egy hónappal ezelőtt még versenyen bizonyították ügyességüket a Candy Dance Crew táncosai, a koronavírus terjedése azonban átírta 2020-as terveiket. Földesi Szandra és csapata így sem hanyagolja az edzéseket, a jelenlegi helyzetben videón keresztül tanulják és mutatják be egymásnak a gyakorlatokat.

A Soroksári Sportcsarnokban kezdték meg a versenyszezont február 29-én a Candy Dance Crew táncosai, ráadásul a XXIII. Klauzál Kupán résztvevő csapatnak új közegben kellett helytállnia. A jó eredmények nem maradtak el, az egyesület gyermek csapata például a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

A táncosok azonban az elmúlt két hétben egészen más kihívással néznek szembe. A koronavírus terjedése ugyan keresztülhúzta tervezett versenyeiket, fellépéseiket, de az edzésektől így sem tántorította el őket.

– Először is azt kell, hogy mondjam, nagyon elkeseredtünk magán a helyzeten és természetesen azon, hogy nem tudunk együtt táncolni, edzeni. De tudtam és a csapat is jelezte, hogy ez most egy olyan helyzet, ahol az a legfontosabb, hogy felelősségteljesen gondolkodjunk, ezért amikor az iskolák bezártak, mi is befejeztük a közös órákat – mesélte Földesi Szandra.

A közös edzés helyett a mostani hetekben videón keresztül készülnek együtt
(Fotó: Rosta Tibor)

A csapatvezető kiemelte, hogy az első pillanattól kezdve azon gondolkodtak, mi legyen a megoldás a kialakult helyzetre, hogy mégse maradjanak ebben az időszakban tánc nélkül.
– A kommunikáció természetesen folyamatos köztünk, Messengeren vannak közös csoportjaink, illetve Skype-on szoktunk csoportos videóhívásokat folytatni. Ez azért jó, mert ilyenkor kicsit mégis együtt vagyunk, látjuk egymást, halljuk egymás hangját – tette hozzá.

A táncosok minden héten új feladatot kapnak. Földesi Szandra elmondta, minden hétfőn #livingroomchallenge néven készít egy videót, melyből a koreográfiákat tanulhatják, péntek éjfélig pedig nekik is meg kell osztaniuk saját videójukat, de ezen kívül is kapnak minden héten pluszfeladatokat.

Bíznak benne, hogy hamarosan újra közösen készülhetnek (Fotó: Rosta Tibor)

– Emellett csináltam egy Youtube-csatornát, melyhez elkezdtem videókat feltölteni, például nyújtást, erősítést, koreográfiákat, ezekhez mindannyian kapnak majd privát hozzáférést. Ezt azért tartom jó ötletnek, mert ezekhez a videókhoz bármikor hozzá tudnak nyúlni, ha van kedvük és idejük – ismertette a részleteket a csapatvezető.

Mint mondta, próbálják a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből, de nagyon várják, hogy újra együtt táncolhassanak. Sok tervük volt a tavaszi-nyári időszakra, amik ugyan biztosan tolódnak, de később igyekeznek megvalósítani őket. De most az a legfontosabb, hogy maradjunk otthon és vigyázzunk egymásra. Ők is így tesznek.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.