- hirdetés -

Új sorozat indul az OrosCafén.

Egy sorozatot, ahol orosházi emberek mesélnek magukról, kicsit átitatva gondolataikat, érzéseiket a jelenlegi, rendkívüli helyzettel. Olyan emberek ők, akikre a legtöbben felnéznek bölcsességük, intelligenciájuk, tapasztaltságuk miatt. A „beszélgetés” nem kérdés-felelet formájában, hanem kicsit különlegesebb módon zajlik majd. Interjúalanyunk csupán egy-egy szót kap gondolatindítóként, majd arra kérjük, mondja el nekünk, mit vált ki belőle az adott fogalom.

Jelen helyzetben a legtöbben a koronavírussal kelünk és fekszünk. Ez a különleges helyzet azonban nem csak negatívumokkal járhat. Egy új szituáció új nézőpontba helyezkedésre, új értékrend felállítására késztethet minket.

Ezt a sorozatot egy kis lelki, szellemi felüdülésnek, feltöltődésnek szánjuk. Bölcs gondolatok, filozofálgatások várnak az olvasóra, első alkalommal Makuláné Gulicska Valériától.

Valéria történelemtanárom volt a gimnáziumban. Szerettem őt is, és a tárgyat is. Humán tagozatos és töriszertáros lévén ez nem is lehetett másképp. A szavak, amiket neki választottam: törődés, otthon, iskola, élet, fontos, magány

Törődés: Szeretet és felelősség mások iránt, figyelem a környezetünkben élőkre, gondoskodás. Édesanyám jut eszembe, bár sajnos már több évtizede nincs velünk. Felejthetetlenek a közös olvasások. Téli estéken felváltva olvastunk a meleg kályha mellett. Így ismertem meg pl. Mark Twain Koldus és királyfi című regényét.

Otthon: Biztonság, nyugalom. Első otthonom egy szolgálati lakás volt, amit kellemes hangulatúvá, igazi otthonná tudtam tenni. Hatalmas ablak, vidám színek és napfény, mert nyugati fekvésű volt.

Iskola: Első osztályos tanító nénimre a mai napig szívesen emlékezem, mert kiváló alapokat adott nekünk. Érdekes módszere volt a meséltetés. Mindig másvalaki állt ki az osztály elé, és mesélt. Megtanultunk beszélni, szerepelni. Később történelemtanárom és matematikatanárom jelentett meghatározó élményeket számomra.

Élet: Érték. Kisfiam születése hihetetlen élmény, boldogság volt. Azért egy kedves kis történet is tartozik hozzá. Egyetemi tanulmányaim rossz emléke kapcsolódott a 11-es számhoz, így amikor Mlinarics doktor úr javasolta, hogy szombaton – hétvégén ügyeletes volt – feküdjek be a kórházba, mert szerinte meglesz a baba. Amikor a papírt kezdte megírni, kiderült, hogy az a szombati nap éppen 11-e lesz. Mondtam neki, ne haragudjon, de én akkor nem jövök be. Miért? – kérdezte. Mert babonás vagyok – válaszoltam. 12-én este megszületett a kisfiam, és az adatok rögzítésekor a doktor úr nevetve jegyezte meg, hogy ennek a gyermeknek nem volt szabad 11-én megszületnie.

Fontos: Sokszor futunk, szaladunk, intézkedünk, sürgős dolgunk van, és bizony nem mindig vesszük észre az igazán fontos dolgokat. Meg kellene tanulnunk, hogy nem minden fontos, ami sürgős. (Eisenhower mátrix – a hatékony munkavégzés módszere)

„Olyan világban élünk, amikor a sürgős szívesen ölti magára a fontos ruháját. Főképp sokaknak, akik, ha valami fontos, szívesen állnak elénk, hogy az nekik sürgős. Pedig ezer sürgős dologból sok nem is fontos.” (Pál Feri atya)

Magány: Nem egyenlő az egyedülléttel. Egyedül sok érdekes dolgot megtehetünk, elmélyedhetünk munkánkban, olvasmányainkban. Most ennek van itt az ideje sokak számára, és ettől nem leszünk magányosak. Segíteni, másokra figyelni azért még lehet, sőt kell is, csak másként. Találjuk meg a módját!

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.