Karácsony közeledtével újra és újra megtanulunk szeretni. És még ha balgaságnak tűnik is, hiszünk egy-egy józan ésszel megmagyarázhatatlan, elképzelhetetlen csodában.
Előtör belőlünk a jó, az önzetlenség, elhisszük magunkról, hogy többek vagyunk annál, mint amit a hétköznapokon mutatunk magunkból. Még a felnőttek többsége is. Miért? Mert jólesik a lelkünknek. Jó érzés tudni, hogy az életünk nemcsak számokból, határidőkből, teljesítésekből, elintéznivalókból áll, hogy mi nemcsak erre vagyunk jók, hanem arra is, hogy örömet szerezzünk másoknak. És ilyenkor kivételesen lelkiismeret-furdalás nélkül megengedjük magunknak, hogy újra gyerekek legyünk, még ha csak rövid ideig tart is a varázslat.
Adjuk át magunkat ennek az érzésnek! Tegyük ezt anélkül, hogy racionális magyarázatot keresnénk tetteinknek! Nevessünk szívből, öleljünk őszintén, szeressünk tisztán! Hisz bő kétezer évvel ezelőtt, ezen a napon valódi csoda történt. Olyan, amilyen korábban, és amilyen azóta soha. És mindez egy gyermektől fakadt, aki aztán később önzetlen szeretetével képes volt megváltoztatni a világot. Olyanokat szeretett, akik logikusan nézve nem érdemelték meg. Olyanoknak bocsátotta meg bűneit, akik senki mástól nem remélhettek megbocsátást.
Ettől volt ő annyira fantasztikus és utánozhatatlan, olyan teremtmény, akit sokan szeretnénk követni, miközben tudjuk, ennyire tiszta lélek csak benne rejtőzhetett. Jézus csodája, egyedisége abban a legnagyszerűbb, hogy az embernek nem kell hívő kereszténynek lennie ahhoz, hogy szeresse őt. Anélkül is képes könnyekig hatódva olvasni tetteiről, hogy valaha is átlépte volna a templom ajtaját. Jézus mindenkié, ő ugyanis nem egy vallás istene, hanem egy ember, aki nem ismerte az előítélet, a bosszú, az „enyém” fogalmát.
Adjunk egy pici helyet most neki a szívünkben, engedjük, hogy megtöltse és felmelegítse néha üresen kongó mellkasunkat!
És ha tudjuk, december 27-én se lökjük ki őt az ajtón! Inkább hagyjuk, hogy egyre több és több teret töltsön be bennünk!
