- hirdetés -

Nagy érdeklődés előzte meg és jellemezte a XIV. Orosházi Hagyományok-Ízek Versenyt. A szombati eseményt Horváth József az Orosháza és Térsége Gazdakör elnöke értékelte.

A rendezvény verseny részére, mely a kisüsti pálinkák, a szárazkolbászok és a gyermekrajzok versenyével kezdődött február során, igen szép számú nevezés érkezett. 77 kolbászt, 220 pálinkát és 182 rajzot bíráltak el a zsűrik. A kolbászgyúró csapatversenyen minden eddiginél több, 24 csapat vett részt.

– Nagy örömmel vettük, hogy újabb olyan csapatunk is volt a határon túlról, akik még eddig nem vettek részt. Különösen jól szerepeltek ezúttal az Orosháza környéki csapatok: Rákóczitelep két csapattal, Gerendás, és a külföldiek közül Pusztakeresztúr két gárdája – kezdi az értékelést az elnök.

A külhoniak hagyományosan jól szerepeltek (Fotó: Rosta Tibor)

Megtisztelte jelenlétével a fesztivált Jakab István MAGOSZ elnök, az országgyűlés alelnöke, Farkas Sándor agrárminiszter-helyettes, dr. Kulcsár László MAGOSZ alelnök, Zalai Mihály, a megyegyűlés elnöke, dr. Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója, Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere. Valamennyien elismeréssel nyilatkoztak a rendezvény színvonalát illetőleg.

– Tizennégy éve egy teremben kezdtük és mostanra – úgy érzem – ennek a helyszínnek is kezdi feszegetni a határait a rendezvény. Szombaton is sokan döntöttek úgy, hogy itt töltik a napot és bizony ebéd környékén alakultak ki sorban állások. Mára a határon inneni és túli gazdaszervezetek első számú gasztronómiai találkozója lett a Hagyományok-Ízek. Erre bizonyság a minden versenyben leadott sok nevezés. A tizenöt évvel ezelőtti gondolat, úgy érzem megállta és megállja a helyét – Teszi hozzá Horváth József.

Eddig az értékelés, most pedig álljon itt a rendezvény valamennyi versenyének hivatalos eredménylistája:

Verseny eredmények
I. Gyermekrajz verseny

Alsó tagozatos tanulók: I. helyezett: Rakonczai Anna 4. osztály Nagyboldogasszony Katolikus Ált. Iskola Csanádapáca I. helyezett: Jó Áron 4. osztály Békéssámsoni Általános Iskola II. helyezett: Tímár Aletta 4. osztály Nagyboldogasszony Katolikus Ált. Iskola Csanádapáca III. helyezett: Király Emilián 4. osztály Békéssámsoni Általános Iskola III. helyezett: Holvár Vivien 4. osztály Békéssámsoni Általános Iskola Különdíj: Jó Linda 4. osztály Békéssámsoni Általános Iskola

Felső tagozatos tanulók: I. helyezett: Szántó Ármin 6. osztály Békéssámsoni Általános Iskola

II.Kisüsti gyümölcspálinka verseny
Erdély+ Horvátország: 7 versenyző 21 pálinkával, Szlovákia: 6 versenyző 29 pálinkával, Vajdaság: 17 versenyző 42 pálinkával, Magyarország: 46 versenyző 128 pálinkával. Összesen: 75 versenyző 220 pálinkával.

Fajta győztes pálinkák:
Alma: Terzin Vladimir – Vajdaság; Csóka Körte: Dózsa András – Erdély; Kolozs Birs: Sóti Ferenc – Vajdaság; Zenta Szőlő: Kersmájer László – Orosháza Szilva: Székely László – Vecsés Meggy: Nagy László – Orosháza Barack: Varga Bálint – Szlovákia; Hurbanovo Vegyes: Csáki Ernő – Orosháza Ágyas: Jovan Jakovljev – Vajdaság; Csóka

Országokból győztes pálinkák:

Orosháza legjobb Vajdasági pálinka főzője: Sóti Ferenc – Zenta Orosháza legjobb Szlovákiai pálinka főzője: Varga Imre – Hurbanovo Orosháza legjobb Erdélyi pálinka főzője: Antalfi Zoltán – Marossárpatak Orosháza legjobb hazai pálinkafőzője: Bús Tibor – Újkígyós Orosházi versenypálinkák nagydíja 2020: Farkas Árpád – Sándorfalva

Esztétikai verseny győztesek
Orosháza legszebb palackozott pálinkája I. díj: Bús Tibor – Újkígyós Orosháza legszebb palackozott pálinkája II. díj: Székely László – Vecsés Orosháza legszebb palackozott pálinkája II. díj: Csáki Ernő – Orosháza Orosháza legszebb palackozott pálinkája III. díj: Pomárium Kft – Szentes Orosháza legszebb palackozott pálinkája III. díj: Suttyák András – Tornya Orosháza legszebb palackozott pálinkája III. díj: Győri Dani József – Orosháza

III. Házi készítésű füstölt vékony- és vastag kolbász verseny

Összes nevezés: 54 db Érmes díjazott: 26 db

Péli István – Békéscsaba: 1 arany; 3 ezüst; 2 bronz érem. Csáki Ernő – Orosháza: 1 arany; 1 ezüst érem. Szabó János – Orosháza: 1 arany érem. Szabó Péter – Orosháza: 1 arany érem. Pallér Sándor – Újkígyós: 1 ezüst érem. Bíró János – Orosháza: 2 arany érem. Benkő István – Orosháza: 2 ezüst érem. Hlobocsányi Péter – Nagyszénás: 2 bronz érem. Balázs Mihály – Mezőberény: 1 arany érem. Balázs Tamás – Mezőberény: 1 arany; 1 ezüst érem. Sándor László – Orosháza: 1 arany érem. Giballa Titusz – Orosháza: 1 bronz érem. Adamik János – Mezőberény: 1 ezüst; 1 bronz érem. Papp Edit – Mezőberény: 1 ezüst érem. Kersmájer László: 1 ezüst érem. Házi készítésű füstölt vastag kolbász nagydíja 2020: Bíró János – Orosháza.

IV. Húsfeldolgozó üzemek tájjelegű füstölt vékony-és vastag kolbász versenye

Major Hús – Medgyesegyháza: II. helyezés; III. helyezés Benkó Hús Kft. – Újkígyós: I. helyezés; I. helyezés; II. helyezés; III. helyezés Alföldi Hús Zrt. – Szarvas: III. helyezés Különdíj

V. Kolbászgyúró csapatverseny
I. helyezett: Ifj. Rákóczitelepi Böllérek – Orosháza II. helyezett: Orosházi Városüzemeltetés – Orosháza III. helyezett: Pusztakeresztúri Ifjú Gazdák – Pusztakeresztúr (Erdély)

Orosházi Kolbászklub Vándordíja: Gerendási Szomszédok – Gerendás

Különdíjak:

Legízletesebb kolbász: Nagybánhegyesi Nagycsaládosok Egyesülete – Nagybánhegyes Generációs Együttműködésért: Orosházi Kolbászklub – Orosháza Leggazdagabb termékválaszték: Ötvösdi Gazdakör – Ötvösd (Bánság) Legszebb Asztal: Vajasdi Hajdú Ízek – Vajasd (Erdély) Legrendezett munkavégzésért: Pusztakeresztúri Gazdák – Pusztakeresztúr (Erdély)

  • Orosházi Polgármesteri Hivatal – Orosháza – Rákóczitelepi Böllérek – Orosháza – Vajdasági Falugazdászok – Zenta (Vajdaság) – Betöltés – Orosháza – Drávaszögi legények – Bellye (Horvátország) – Nyugdíjasház Orosháza – A nagy BAJ csapat – Orosháza – Arad Megyei Magyar Gazdák – Arad – Beregvidéki Kolb-Ászok – Asztély (Kárpátalja) – Ízőrzők Orosháza – Orosháza – Kolozsi Gazdakör – Kolozs (Erdély) – Határőr Nyugdíjasok Orosházi Egyesülete – Orosháza – Végvári Magyar Gazdák – Tormac (Erdély) – Érmelléki Gazdák Egyesülete – Érmihályfalva (Erdély) – Nagycsaládosok Egyesülete – Orosháza

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.