Lenkei Györgyöt szinte mindenki ismeri városunkban. Annyira hozzánőtt a város életéhez, hogy sokan nem is tudják, nem Orosházán látta meg a napvilágot.
Itt a szomszédban, Hódmezővásárhelyen született 1951-ben, ahogy mondja, „vásárhelyi gyerök vagyok”. Édesapja a mérleggyárban, édesanyja az akkori Kokron gyárban, a későbbi Hódiköt-ben dolgozott. Gyuri belvárosi, bérházi lurkó volt.
Grund
– Abszolút belvárosi voltam. Ha valaki ismeri Vásárhelyt, a mostani rendőrséggel szemben volt a házunk. Mögöttünk volt a posta a Fekete Sas. A híres Z bérház mögött volt egy nagyszerű grundunk, mint a Pál utcai fiúknak. Volt rajta vascsövekből összerakott mászóka, ahogy akkor hívtuk – majommászó, néhány mérleghinta „pallincs”, meg egy forgó. A hintákon állandóan ment a direkt zökkentés, leesésekkel, itt-ott betört orrokkal. Szóval igazi jó gyerekek voltunk – kezdi gyerekkora történetét Gyuri.
Szemben is volt lakótelep és – talán a Pál utcai fiúk mintájára – minden hét végén háborúztak az ottani ifjúsággal a grundért. Itt szerepet kaptak mindenféle botok, homok, csúzli, meg ami volt. Kemény háborúk voltak, de – mint mondja – azért annyira nem, hogy komolyabb sérülést szenvedtek volna. A kis Lenkei Gyuri jó tanuló volt, de szorgalmas már kevésbé.
Suli
– Amikor iskolába kezdtem járni még nem volt divat a koedukáció. Volt fiú iskola, meg lány iskola. Mikor negyedikes voltam, akkor kevertek össze először bennünket a lányokkal. Még olyan problémák voltak, hogy ülhet-e egymás mellé a fiú és a lány? Így aztán volt egy padsor lány, mellette meg egy padsor fiú. Viszonylag jó eszű voltam így a jó osztályzatokhoz rendszerint elég volt, amit az órán felszedtem. A nyaklevesek nem is a tanulás miatt voltak napirenden – mondja mosolyogva.
Játékok
A játékok tekintetében első helyen szerepelt a foci, de sokat klikkerztek (üveggolyókkal lyukra) és állandó szám volt a bújócska. Ez már olyan terület volt, ahol többször összekötötték a bajuszt a házmesterrel.
– A „Z” alakban épült öt lépcsőház alatt összefüggő pince volt, végig lehetett járni. Gyereknek ide nem lett volna szabad bemenni, de bújócskázni csak kellett valahol. Csak itt-ott volt villany, sötét volt. Ha a házmester kiszúrta, hogy lementünk és utolért, a légycsapóval kaptunk a fenekünkre. Otthon anyám volt a szigorúbb és hát ő volt velünk otthon. Pedáns volt. Ha rendetlenséget hagytam, azért már kaptam tőle, ráadásul még büntetést is kiosztott, nem mehettem egy meghatározott ideig játszani. Természetesen, ha nem figyelt oda, leléptem, amiért menetrend szerűen jött a következő nyakleves és bünti – emlékszik vissza a népszerű „Kapitány”.
A nagy balhé
Majd minden gyereknek az életében van egy (vagy akinek több is) olyan nagyobb „disznóság”, amire nyugdíjasként is emlékszik. Gyurinak a házi szauna volt ilyen.
– A pincéhez hasonlóan a ház padlásán is végig lehetett menni. Itt volt kialakítva néhány mosókonyha. Egy unalmas februári napon kitaláltuk, hogy szaunázzunk. Begyújtottunk a mosókonyhában, az üstbe tettünk fel vizet. Jól alágyújtottunk. Olyan gőz lett, hogy húsz centire is alig lehetett látni. Meztelenre vetkőztünk és egy locsolócsővel locsoltuk nagy visongás közepette egymást. Nagyon jól szórakoztunk, csak arra nem gondoltunk, hogy a szellőző ablakon gomolyog ki a gőz. Kihívták a tűzoltókat. Hallottuk, hogy dübörög a lépcsőház, majd berontottak a tűzoltók. Ott álltunk egy szál Ádám-kosztümben a locsoló csővel a kezünkben. Na abból nagy balhé lett. Azt hiszem a szülőket akkor meg is büntették – meséli nevetve.
A hatvanas években még nem voltak mindenféle elektronikus kütyük, de még TV se nagyon. A gyerekek a ház körül játszottak és segítettek a házi munkában.
– Gyújtóst vágtunk, tüzet raktunk a cserépkályhában, vizet hordtunk, de igazából sok állandó dolgunk nem volt. A bandázás, a játék. Az volt a büntetés ha nem mehettünk ki, most meg pont fordítva van, az a büntetés, ha kiküldik a szülők a laptop mellől a srácokat. Én azt hiszem csodás gyerekkorom volt – foglalta össze mai „Régi csibészünk”: Lenkei György.
