Mindent hátrahagyni, szinte a semmivel, marhavagonokba zsúfolva nekiindulni egy ismeretlen országnak, búcsút inteni családnak, hazának, barátoknak, otthonnak. Ez történt a magyarországi németséggel a II. világháború után. A sorstragédiáról dr. Abonyi Lajos, az Orosházi Német Nemzetiségi Önkormányzat első elnöke tartott rendhagyó történelem órát szerdán, Gádoroson.
Több, mint 70 éve, 1946. január 19-én elindult egy marhavagonokból álló vonatszerelvény Budapestről Németország felé az első budaörsi lakosokkal. Ekkor kezdődött a magyarországi németség szervezett elhurcolása. A világháborút követően a kollektív bűnösség jegyében 300 ezer ember elűzéséről döntöttek, végül csaknem 200 ezret valóban deportáltak.
Abonyi Lajos személyesen is érintett, hiszen Eleken élő családja is az elűzöttek között volt. Édesanyját kényszermunkára vitték a Szovjetunióba, a Vöröskereszt alig több, mint 30 kilósan mentette ki, de gyógykezelése után hiába tért haza Elekre, a család már nem volt ott.
Egyebek mellett erről beszélt a hetedikes és nyolcadikos diákoknak, felidézve, hogyan történt az elhurcolás.
– Képzeljétek el, hogy egyszer csak megjelennek a katonák és közlik, hogy pakoljon össze a család hatvan kiló személyes holmit, rakodja szekerekre, másnap pedig induljon el a vasútállomásra. Minden mást hátra kellett hagyni. Házat, földet, jószágot, bútort, terményt – beszélt a megdöbbent tanulóknak. – Az állomáson sem első osztályú vasúti kocsik várták őket, hanem marhavagonok, amikbe annyi embert zsúfoltak be, ahány állva elfért. 1200 kilométert kellett így kibírni, hogy megérkezzenek egy háború által elpusztított, éhező és romokban heverő Németországba, ahol „magyar cigányok” jelzővel illették őket, míg itthon „büdös svábok” voltak – ecsetelte a megpróbáltatásokat Abonyi Lajos.
Mindezt korabeli fotókon is bemutatta, és felhívta a gyerekek figyelmét a kollektív büntetés igazságtalanságára. Rávilágított arra is, hány neves írót, költőt, tábornokot, építészt, zeneszerzőt adott az itt élő németség Magyarországnak. Többek között Semmelweis Ignác, Gárdonyi Géza, Steindl Imre és Erkel Ferenc is német gyökerekkel rendelkezett.
Elmondta, hogy az Országgyűlés 2012-ben hozott határozatában nyilvánította január 19-ét az elhurcolás emléknapjává, ő pedig 2014 óta tartja rendhagyó óráit és előadásait a témában.
– A történelemkönyvek ilyen dolgokkal nem foglalkoznak részletesen, a magyarországi németek kitelepítéséről beszélnek, pedig elűzetés volt. Amikor mindezt eléjük tárom, döbbenetet látok a hallgatóságon, nem akarják elhinni, hogy megtörtént, hogy ilyen lehetséges, hiszen ma teljesen elképzelhetetlennek tűnik. Az egyik legmeghatóbb élményben két éve volt részem: az evangélikus iskolában könnycseppet láttam két lány szemében, amikor az édesanyámról meséltem. Ezek azok a pillanatok, amiért úgy vélem, mindenképp érdemes megtartani az órákat. Ha csak néhányan mindössze pár százalékát megjegyzik a hallottaknak, máris közelebb jutunk ahhoz, hogy minél többen megismerjék az igazságot a magyarországi németek sorstragédiájáról – fogalmazott Abonyi Lajos.
