Alapos, elhivatott, lelkiismeretes és nem utolsósorban empatikus Dr. Fodor Zsuzsanna neurológus, Pusztaföldvár és Kardoskút szeretett háziorvosa. Mindig képes megújulni, csak a jövőbe tekint. Fiatalos lendülettel és dinamikával áll feladatai elé, betegei megbecsülését élvezi.
Szeghalmon született munkás emberek gyermekekeként. A tanulás mindig is fontos szerepet töltött be életében, jó szívvel emlékszik vissza iskolás éveire. Hivatásának kiválasztásában közrejátszott az is, hogy nővére szintén az egészségügyi pályát választotta, így középiskoláját Gyulán végezte, ahol nővér szakmát szerzett. Bár példaként állt előtte nővére, édesapja gerincbetegsége is már gyerekként arra sarkallta, hogy gyógyítson.
– Édesapámról az első képem, hogy meghozza a mentő. Nagyon kicsi voltam, és csak annyit láttam, hogy megállt a mentő és kivették belőle. Akkor azt mondtam, hogy nővér leszek és majd meggyógyítom. Mindezt, kisgyerekként és onnantól kezdve nővér akartam lenni – mesélte a kezdeteket.
A szakközépiskolát követően az orvoslás felé vette az irányt. Az évek során Gyulán és Békéscsabán is gyakorlatozott. Az egyetem hatodik évében esedékes szigorú évét Orosházán a kórházban töltötte, mondhatni a kíváncsiság vezette ide.
– Kérdezték, hogy hol fogom letölteni ezt az egy évet. Úgy voltam vele, hogy Gyulán és Békéscsabát már ismerem, azonban Orosházán mindig csak átment a buszom és ezt a várost nem ismertem. Ezért egyszer leszálltam Orosházán a buszról, megkérdeztem, hogy hol a kórház, majd ott az akkori személyzetis, Barnáné fogadott. Mondtam neki, hogy én ide szeretnék jönni szigorlatozni. Borzasztó boldog volt, összecsapta két kezét és mondta, hogy nagyon nagy örömmel várnak ide – mesélte.
Ekkor kezdődött az orosházi élete. Egyedüli szigorlóként végezte munkáját a kórházban, hamar megszerette a környezetet, az orvosokat és a várost. Ekkor került kapcsolatba a neurológiával, amely végül hivatásterületévé vált. Perjési főorvos keze alatt kibontakozhatott. Mestere szavai és gondolatai mai napig elevenen élnek benne, és elkísérik hivatása során. Szigorló éve alatt olyan orvosokkal dolgozhatott együtt, akiknek bölcsessége és mérhetetlen tudása többet adott, mint bármely tankönyv. Ahogy fogalmazott: én még úriemberektől tanultam.
– És ez tényleg így van. Perjési főorvos úrtól rengeteget lehetett tanulni, nagyon izgalmas volt. Ő még végzett agyi érfestést, itt Orosházán. Ez nagy dolog volt, hogy a környéken készültek ilyen vizsgálatok. Aneurizmákat kerestünk az agyvérzettek fejében, de vénafestéseket is csinált. Hihetetlen dolgokat lehetett mellette megtanulni. Engedte, hogy kibontakozzak és valóban csinálhattam mindent. Ő volt a nagybetűs tanító. Az egész lénye tiszteletet parancsoló volt anélkül, hogy lettek volna allűrjei. Valóban úriemberektől tanultam a szakmát – mesélte.
Ne osztályt válassz, hanem főorvost!
Egy sebész kollégájának szájából hangzottak el ezek a szavak, melyek egyből az emlékezetébe égtek. Hatalmas igazságot vélt felfedezni ebben a mondatban, melyet meg is fogadott és nem bánta meg.
– Hiába tetszik egy osztály, ha a főorvos nem annyira jön be. Mert a főorvostól megtanulja az ember a szakmát, viszont ha osztályt választunk, akkor nem. Amikor mindenből levizsgáztam és ki kellett találni, hogy hol fogok élni és dolgozni, akkor úgy gondoltam, hogy nem akarok ideggyógyász lenni, mert a neurológia nagyon nehéz szakma. A belgyógyászatot egy nyugodtabb területnek éreztem. Lementem Barnánéhoz, és vázoltam, hogy én ebbe a kórházba jönnék dolgozni a belgyógyászatra. Hegyesi főorvosnál tanultam a belgyógyászatot, aki hihetetlen diagnoszta és egy nagyon nagy tudású ember volt. Úgy éreztem mellette jó helyem lesz. De mondták, hogy a belgyógyászaton nincs hely, és azt kérdezte tőlem Barnáné, hogy Zsuzsika, miért nem leszel te ideggyógyász? Mondtam is neki, hogy azért, mert ez nagyon nehéz szakma, de ő azt mondta, hogy a Perjési főorvos úrnál pont keresnek valakit. Egyből eszembe jutott, hogy mennyire szerettem a főorvos úrnál dolgozni, végül a neurológiát választottam és így kerültem erre a területre, amely mai napig tud újat mutatni. Nem bántam meg – emlékezett vissza élete egyik meghatározó döntésére dr. Fodor Zsuzsanna.
Szakvizsgáját Lipótmezőn szerezte, majd ezt követően egészen 2009-ig a neurológián dolgozott az Orosházi Kórházban. Varga főorvos felvetésére gyermekneurológus szakvizsgát is tett. Eleinte ódzkodott a gyermekgyógyászattól, lelkileg túl megterhelőnek találta.
– A beteg gyerekek látványa nehéz. Már majdnem rábólintottam arra, amit Varga főorvos úr javasolt, de egyszer felmentem hozzá és elmondtam, hogy nem tudom megcsinálni, rívok minden gyerek után, akit én megvizsgálok. Azt mondta, hogy ki kell zárnom magamat ebből, nem kell minden gyerekkel meghalnom. A gyerek az más, mint a felnőtt. Az ember egészen más emóciókkal vizsgál egy gyereket. Eltelt egy év és nagy levegőt vettem, és azt mondtam: jó, akkor megcsinálom a gyermekneurológiai szakvizsgát is. Egyébként hálás vagyok azért, hogy javaslatot tett és támogatott, mert mai napig ez az, ami nem hagy kiégni – mondta.
A gyermekneurológiára kihívásként tekint, örökös újdonságot mutat. Mint fogalmazott: a gyerekek hihetetlenül változatosak, különböző tüneteket tudnak produkálni.
– Nagy sikereket lehet elérni. A gyerekek agya egy csoda. A legszörnyűbb állapotokból is csodaszerű fejlődések érhetők el. Az pedig, hogy segíthetek, sosem hagyja, hogy kiégjek – ecsetelte.
Elképzelhetetlennek tartotta, hogy otthagyja a kórház neurológiai osztályát, azonban új kihívásokat keresett. Míg gyermekneurológusként változatos és újdonságokat rejtő esetekkel találkozott, addig a neurológián ezeket az érzeteket már nem kapta meg. Egyre inkább a rutin vette át felette a hatalmat, ez pedig megálljt parancsolt számára. A sürgősségi betegellátó osztályon folytatta, ahol új ingerek érték.
– Ha rutinból vizsgál az orvos, akkor nagy az esélye annak, hogy tévedhet és hibázhat. Elvész az éberség. És úgy éreztem, hogy én is már-már kezdtem rutinból dolgozni. Gondoltam megnézem, hogy orvos vagyok-e még, így jött a váltás. Az SBO pedig egy teljesen új dolog volt, új kihívásokkal. Egy igazán összetartó és remek csapattal dolgozhattam együtt. Az ott eltöltött öt év alatt rengeteget tanultam a kollégáktól, mentősöktől, radiológusoktól, laborosoktól, sebészektől és még sorolhatnám. Úgy gondoltam, hogy az SBO egy hegy, amit meg kell mászni. És végül felmásztam a hegyre és úgy éreztem ismét, hogy egy helyben álldogálok – emlékezett vissza.
Új fejezethez ért élete
A megannyi terület, melyeken kipróbálta magát és melyeken sikeresen helytállt 2014-ben tovább bővült, felkérésre lett Pusztaföldvár háziorvosa. Az elmúlt évek rohanó és megterhelő életmódját egy nyugodtabbra cserélte, azonban fiatalos lendülete, világnézete és a jövőbe vetett hite arra sarkallta, hogy a háziorvosi szakmát megreformálja. A pusztaföldvári rendelőben olyan gépeket üzemeltet, amely nem csak a saját, hanem a helyiek mindennapjait is megkönnyíti.
Az internetalapú betegirányító-rendszert mára mindenki megtanulta kezelni, nincs tülekedés és veszekedés, mindenkit az interneten foglalt időpontban szólít be a váróból Fodor Zsuzsanna. Mindössze három év kellett ahhoz, hogy 2017-ben átvehesse az „Az év praxisa a Kárpát-medencében” elismerést.
– Ez egy újabb terület volt, melyet nem ismertem, azelőtt nem csináltam és meg kell mutatnom, hogy tudom-e csinálni. Egy újabb megmászásra váró hegy, melyet többféle képen is meg lehet mászni. Már az SBO-n is láttam, mikor jöttek a háziorvosi beutalók, hogy kitől mit várhatok. Én akkor azt mondtam, hogy nem igaz, hogy nem lehet ezt jól csinálni, és nem hiszem el, hogy a háziorvosi hivatást nem lehet jól végezni. Öt év és a 2017-es elismerés után szerintem lehet jól csinálni – mesélte.
Hogy mit is hoz a jövő, még ő sem tudja. Az álmait éli. Úgy érzi, a szeretet az, ami minden ajtót képes kitárni, mindenkit képes közel hozni. Életszemlélete az, ha szeretet adsz, akkor szeretetet is kapsz vissza. A pusztaföldvári és 2018 óta a kardoskúti betegeitől pedig nap, mint nap megkapja azt szeretet, melyért érdemes felkelni és érdemes az embereken segíteni.
