Új, dizájnos kupakgyűjtőt állítottak fel Nagyszénáson november 24-én. Acél szívvel hívják fel az emberek figyelmét arra, hogy a műanyag kupakokra nem csak szemétként, hanem adományként is lehet tekinteni.
A kupakgyűjtőt az „Értünk-Nagyszénásért” Alapítvány készíttette. Burján Erzsébet alapítványi tag már régóta foglalkozik ily módon jótékonykodással. Elmondása szerint községükben már sok éve figyelmek az emberek arra, hogy a kupakok ne a szemetesbe, hanem a gyűjtőládákba kerüljenek. Ő maga tíz éve segít ilyen formában a rászorulókon.
– Először egy orosházi kisfiúnak kezdtem a gyűjtést. Sajnos ő azóta meghalt. Utána kerestem, hogy kinek adhatnám a kupakokat. Rátaláltam egy pesti családra, akik gyermekük, Szikszai Szintike gyógytornájára fordítják az összeget – mesélte Erzsébet, és hozzátette, ha a közelben él olyan rászoruló család, akinek segíthetnek, jelezzék, és lehetőségeikhez mérten őket is fogják ily módon támogatni.
Egy teletömött szatyor – kb 90 Ft
Burján Erzsébet elmondta, korábban szerte a faluban, szinte minden boltba tett ki papírdobozokat, abban gyűltek a kupakok. Ha ezek megteltek, vagyis összegyűlt egy teherautónyi mennyiség, akkor megszervezték a fuvart. Egy átvevő helyen 65 Ft/kg árat adnak a kupakokért, amiket később újrahasznosítanak. Műanyag ládák készülnek belőlük.
Papírdoboz helyett acél szív
Az alapítvány nemrég kiváló ötlettel állt elő. A falu központjában egy nagy, dekoratív, acélból készült szívet helyeztek el, amely az összefogást jelképezi. A szív alkalmas a műanyag kupakok tárolására. Az alapítvány azt reméli, hogy a falusiak és környékbeliek felfigyelnek az új szívre, és hogy a kezdeményezés egyrészt a gyerekek környezettudatosságát is erősíti, másrészt előcsalogatja mindenkiből a segítő szándékot. A körülbelül egy méterszer egyméteres acélból készült szív Gábor Péter munkája.
– Nagyszénáson régóta tudják az emberek, hogy nem minden értéktelen, ami szemét. A műanyag kupakokat sokan összegyűjtik, így segítik a rászorulókat. Nagyon örülünk, hogy most már ezt hivatalosabb és esztétikusabb formában is meg tudjuk valósítani – tette hozzá Erzsébet.