- hirdetés -

A mindennapi edzéseket kiegészítve külön képzéseket tart fiataljainak az Orosházi Női Kézilabda Club. Fontosnak tartják, hogy a felnőtt játékosokat is bevonják a fiatalok edzésébe.

Évek óta jól bevett gyakorlat az Orosházi Női Kézilabda Clubnál, hogy az utánpótlás számára külön edzéseket biztosítanak. A heti rendszeres csapat foglalkozások mellett két alkalommal úgynevezett egyéni képzéseket szerveznek a nyolc éves korosztálytól egészen a serdülőig.

Fotó: Kecskeméti Krisztina

– A mai kézilabdában már elengedhetetlen, hogy a fiatalok ebben a korban megtanulják a helyes technikákat. Ezzel plusz fejlődési lehetőséget adunk számukra és örömmel vesszük, hogy élnek is ezzel a lehetőséggel – fogalmazott a klub utánpótlás igazgatója Nagy Ferenc.

Ebbe az NB I/B-s felnőtt gárda tagjait is igyekeznek bevonni, hiszen így a fiatalok személyesebb kapcsolatba kerülhetnek a felnőtt kézilabdázókkal.

Fotó: Kecskeméti Krisztina

– Fontosnak tartom, hogy részt vegyünk ilyen téren is a klub mindennapjaiban. A tőlünk kapott bátorító szó sokat jelenthet számukra egy-egy jól kivitelezett mozdulat után – mondta az ONKC jobbszélsője Bíró Petra, aki hozzátette, többek között ennek is köszönhető, hogy egyre több fiatal jár a mérkőzéseikre.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.