Versenyekkel, fellépésekkel folytatódik a Candy Dance Crew táncosainak 2019-es éve. Földesi Szandra és csapata már meg is kezdte a felkészülést az őszi szezonra, az elmúlt év végén és tavasszal is eredményekben gazdag féléveket zártak, amit szeretnének megismételni.
Az augusztus 20-án rendezett ünnepi program során léptek fel újra a Candy Dance Crew táncosai, az előadások sorát szombaton a Táncol Orosháza rendezvényen folytatják, ahol harmadikként lépnek fel a résztvevő tánccsoportok közül. A mostani hetüket még a rendezvényre való felkészülés határozza meg, ezt követően azonban a versenyeken is szeretnének ismét maradandót alkotni.
– Akárcsak a tavaszi időszakban, ezúttal is szeretnénk több versenyen is elindulni. Elsőként október 26-án Nagyszalontára utazunk, ahol a The Game nevet viselő nemzetközi megmérettetésen fogunk részt venni. Rangos, kemény bajnokságnak számít, ahova több területről is érkeznek majd táncosok – mesélt terveikről Földesi Szandra, a csapat vezetője.
A Candy táncosai tavaly is sikeres évet zártak, ezt a lendületet pedig a tavaszi időszakra is sikerült továbbvinniük. Kecskeméten és Tiszavasváriban is versenyeztek, mindkét helyszínről több éremmel, dobogós helyezéssel tértek haza. A tavaszt tánctáborral zárták, ami szintén sikeres kezdeményezésnek bizonyult, hiszen sokan elmentek megnézni a tábort záró bemutatójukat.
Az örömteli híreknek itt még mindig nem volt vége. A csapat tehetséges versenyzője, Tóth Barbara ugyanis továbbtanulását is táncos területen képzelte el, nemrég sikeresen felvételizett a Táncművészeti Egyetemre.
Tóth
Lisa már hetedik éve tagja a Candy Dance Crew csapatának.
–
Nagyon jó közösség. Közhely, de mi tényleg nem csak egy csapat
vagyunk, hanem egy egész család, szinte mindenhova együtt járunk
– mesélte mosolyogva.
Tavasszal ugyan, az érettségi vizsgájára való felkészülés miatt nem minden versenyre tudta elkísérni csapattársait, de mint mondta, ezúttal újult erővel vág neki a feladatoknak és izgatottan várja, hogy mit hoznak az őszi versenyek és előadások.