- hirdetés -

Szombat reggel nyolckor hivatalosan is elkezdődött az októberi önkormányzati választások előtti kampányidőszak.

A Helyi Választási Iroda (HVI) pontban nyolckor nyitotta meg ajtaját. A Fidesz és az MSZP küldöttei voltak a leggyorsabbak, ők vehették át Dr. Mészáros Erzsébettől, a HVI általános vezető helyettesétől az aláírásgyűjtő íveket. Nem sokkal utánuk megérkezett a Munkáspárt küldötte is.

A Fidesz képviseletében Fejes Róbertné alpolgármester vette át az íveket (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A pártok és az egyéni képviselő-, és polgármester jelöltek mostantól kezdhetik gyűjteni az ajánló aláírásokat. Polgármester jelölteknek a törvény szerint azt vehetik a névjegyzékbe, aki minimum 300 érvényes ajánlást lead. Képviselő jelölt az lehet, aki az adott körzetben regisztrált választásra jogosultak legalább egy százalékának ajánlását begyűjti és leadja a választási irodába.

Az első kitöltött aláírás gyűjtő íveket – az eddigi tapasztalatok alapján – várhatóan még a nap folyamán visszahozzák a pártok.

Írásunk az események függvényében, a mai napon folyamatosan frissül.

11.30.

A Helyi Választási Irodától kapott tájékoztatás szerint, azok, akik előzetesen igényeltek ajánlás gyűjtő ívet, át is vették azokat, a fenti három párt mellet egy egyéni, független képviselő jelölt is.

14.30.

Fél három után nem sokkal megérkezett a Helyi Választási Irodába Dávid Zoltán és Fejes Róbertné, akik a Fidesz által támogatott képviselő,- és polgármester jelöltet támogató, több mint ezer aláírást adtak le.

A most és a későbbiekben leadott íveket a HVI hétfőn és kedden vizsgálja meg. Azon jelöltek nevei, akiknél meg van a szükséges számú érvényes ajánlás, kerülhetnek a szavazó lapokra.

A választással kapcsolatos minden információ az alábbi linkre kattintva érhető el.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.