- hirdetés -

Korábban Juhász Balázs és Szántó Kovács János, napjainkban Nagy Gyula nevét viseli az orosházi múzeum, melynek kalandos története egészen az 1920-as évekig nyúlik vissza.

Az első múzeum még egy iskolai gyűjteményből állt, ami 1927. április 10-én nyílt meg Orosházán, amit a polgári és felső mezőgazdasági iskolai tanár, Juhász Balázs alkotott meg tanítványaival. Egyikük az intézmény későbbi névadója, Nagy Gyula volt az, aki a második világháború végén, községi igényekre alapozva letette a múzeum alapjait. Gyűjteménye a fiatalon elhunyt Juhász Balázs által összegyűjtött anyag maradványára épült.

38 évig a megyei múzeumi szervezet tagja volt az intézmény (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Nagy Gyula 1944-től egészen 1979-ig vezette a kezdetben Juhász Balázsról elnevezett múzeumot, amit azonban 1950-ben államosítottak, így ezt követően sokáig a magyarországi agrárszocializmus egykori vezetőjének, Szántó Kovács Jánosnak a nevét viselte. 1962-ben a múzeum beolvadt a megyei múzeumi szervezetbe, melynek 2000. december 31-ig volt a tagja.

Nagy Gyula vezetésével a múzeum körül sikeres vendégmunka szerveződött, melyet öt évkönyv és egy várostörténeti monográfia is bizonyított. Igazgatói teendői mellett néprajzkutatóként is megállta a helyét, többek közt a szárazmalmokkal kapcsolatban végzett egyedülálló kutatásokat. Őt rövid ideig Beck Zoltán követte az igazgatói székben, aki többek közt a Darvas József Emlékház kialakítójaként vált ismertté.

Többször is esett már át névváltoztatáson az intézmény, jelenleg egykori igazgatója, Nagy Gyula nevét viseli (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

1980-ban Hévízi Sándor vette át az intézmény vezetését, akinek a nevéhez többek közt Békés megye földrajzi neveinek összegyűjtése is fűződik. Az 2001-ig tartó igazgatósága idején nyitotta meg kapuit a Darvas József szülőháza udvarán kialakított Békés Megyei Irodalmi Gyűjtemény, melynek létrejöttében a megyei múzeumigazgatónak, Szabó Ferencnek is nagy szerepe volt.

2001 minden szempontból mozgalmas évnek számított a múzeum életében, ekkor ugyanis január 1-től kezdve Orosháza önkormányzata vette át az intézményt, mely attól kezdve ismét területi hatóságú múzeumként működött. Szintén ebben az évben vette át a múzeum vezetését Rózsa Zoltán, régész.

Szántó Kovács János nevét egészen 2015-ig viselte az intézmény, majd Nagy Gyula Területi Múzeummá módosult a neve, amit napjainkban is visel.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.